Elküldték a bolgárt

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.01.17. 23:10
Címkék

Újabb próbajátékost nézett meg és tanácsolt el a csapattól Supka Attila. A Bp. Honvéd vezetőedzője a német Karlsruhe második csapatától érkező Marko Menska után a Levszki Szófia bal oldali középpályásának, Dimitar Hrisztovnak is megköszönte erőfeszítéseit. A bolgár játékost a szerdai, Artmedia elleni (1–1) találkozó után eltanácsolták az együttestől. „Sem testfelépítésben, sem pedig játékban nem felelt meg a kívánalmaimnak, így a klub vezetőinek azt javasoltam, hogy a Honvéd ne kínáljon szerződést neki” – értékelte a bolgár középpályás szerdán mutatott játékát Supka Attila. Ha a bolgár próbajátékos produkciójával nem is, az Artmedia ellen látottakkal elégedett volt Supka Attila: az utóbbi időszakban kemény fizikai terhelésnek kitett játékosok bírták az iramot, és a szlovák együttes elleni találkozó jól szolgálta a felkészülést. Csütörtökön a Bozsik-stadionban folytatódott a felkészülés, a tréninget csupán a brazil Diego, a decemberben szerződtetett Zsolnai Róbert és a térdműtéten áteső Palásthy Norbert hagyta ki. Utóbbi játékos sérülése szépen gyógyul. A december elején, a REAC elleni Ligakupa-mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedő támadó hétfő óta gyógytornára és masszázsra jár, és ha Palásthy Norbert továbbra is ilyen ütemben halad a rehabilitációval, néhány héten belül ismét Supka Attila rendelkezésére állhat. A piros-feketék a hét végén a felkészülés időszak egyetlen magyar ellenfelével meccselnek, az NB II Keleti csoportjának éllovasához látogatnak. A Kecskemét elleni mérkőzés szombaton 13 órakor a Műkertvárosi műfüves pályán lesz.

Legfrissebb hírek

Megvan a következő állomása a norvég kéziválogatottól 15 év után távozó sikerkapitánynak

Kézilabda
11 perce

Férfi kézilabda Eb-selejtező: Szlovákia–Magyarország

Kézilabda
18 perce

Jövőre visszatér Stéphane Peterhansel a Dakar ralira

Egyéb autó-motor
49 perce

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
50 perce

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
1 órája

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
1 órája

Szünetet tart pályafutásában a világ leggyorsabb úszója

Úszás
1 órája

Megjelent a Széchy Tamásról szóló könyv

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik