Lemásolták a tavalyit

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.30. 22:18
Címkék
Hiába van a mezőnyben a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan, a vezére, Francesco Totti nélkül is tetszetős futballra képes AS Roma, és az egyidényes száműzetés után rettentő motivált Juventus, a címvédő Internazionale szinte lekopírozta az előző idényben mutatott teljesítményét, és a félidőhöz közeledve már hét ponttal vezet a Serie A-ban.

Látva az őszi szezon mérkőzése it és eredményeit, könnyen elképzelhető, hogy igaza lesz Kakának.

Az AC Milan újdonsült aranylabdás brazil támadója az idény kezdete előtt kijelentette, hogy a bajnoki címvédő Internazionalét tartja a favoritnak. És bár tavasszal huszonegy forduló még hátravan (az őszi és a tavaszi évad nem ugyanannyi bajnokiból áll), az Inter eddig pontosan olyan teljesítményt nyújtott, mint az előző szezonban, amikor végül utcahosszal nyerte meg a bajnokságot: a mezőny egyetlen veretlen csapataként tizenhét kör után hét ponttal vezet az AS Roma és a többi üldöző előtt.

Az Inter „pole pozíciója” annak is köszönhető, hogy a négy nagy közül a legjobb eredménnyel zárta az egymás közötti rangadókat (ezek eredményeit a mellékelt összeállításunkban találhatják meg). A fekete-kék egylet hét, a Roma négy, a Juventus három, a Milan pedig egy pontot szerzett a nagy riválisok ellen, és egyáltalán nem meglepő, hogy ez a sorrend a tabellán is visszaköszön. Pedig nem volt könnyű dolga Roberto Mancini vezetőedzőnek, hiszen több sérülés is nehezítette a munkát, a védelem tengelyére, Marco Materazzira például csak november végén számíthatott először, de főleg a középpályások küzdöttek egészségügyi problémákkal. Jelenleg Luís Figo, Dejan Sztankovics, Patrick Vieira és Olivier Dacourt is harcképtelen ebben a sorban, de a helyükön játszók – Esteban Cambiasso, Luis Jiménez, valamint a védelemből előretolt Javier Zanetti és Cristian Chivu – kiváló dublőrnek bizonyultak.

Látható, az Inter játékoskerete bombaerős, és ha a többiek nem kapják össze magukat, akkor könnyen hasonló sorsra juthat a 2007–2008-as szezon, mint elődje, a 2006–2007-es, azaz vetélkedhet „az olasz futball legunalmasabb évadja” címért. Az Inter pedig a bundabotrány után a zöldasztalnál megszerzett 2006-os, és a zöld gyepen kiérdemelt 2007-es sikere után sorozatban a harmadik bajnoki címét ünnepelheti.

Persze Olaszországban még a független szemlélők közül sem örül mindenki az Inter sikersorozatának, részben azért, mert kezd „zavaró” lenni a fekete-kékek egyeduralma, részben pedig azért, mert a két veterán kapuson, Francesco Toldón és Paolo Orlandonin kívül csak Marco Materazzi olasz nemzetiségű az első csapat szűk kereténél. Emiatt még Joseph Blatter FIFAelnök is bírált, az Inter azonban a sikerek birtokában magabiztosan és mosolyogva vághat vissza a kritikusoknak: csak a klub nevéhez igazodtak. Az „internazionale” szó ugyanis azt jelenti: nemzetközi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik