Bravúrral kezdődött

IHÁSZ ISTVÁNIHÁSZ ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.28. 22:45
Címkék
Ragyogó magyar sikerrel kezdődött a kétnapos SedriaSzabella-kupa, hiszen a Dunaferr legyőzte a hazája bajnokságában és a BL-ben is százszázalékos osztrák Hypo NÖ együttesét. A másik mecscsen a házigazda Ferencváros nem bírt a horvát Lokomotiva Zagrebbel.

Az elmúlt két év Fáy utcai rendezvénye után ezúttal a Budapest Bank-FTC csarnokában rendezik meg az európai kupák folytatására készülő csapatok rangos felkészülési tornáját, a Sedria-Szabella-kupát.

A nyitó mérkőzés pikantériáját az adta, hogy Bécsbe szerződésük óta először lépett hazai pályára az exfradista különítmény, Kirsner Erika, Tóth Tímea és Németh András edző, ráadásul a mindenkori nagy rivális Dunaferr ellen. Az első félidő a gyors indításoknak, valamint Tóth Tímea hibátlan büntetőinek köszönhetően enyhe bécsi fölényben telt.

Bár négy góllal is vezetett már a Hypo, az újvárosiak szívósan tapadtak. Nagyjából hasonlóan alakult a második játékrész első harmada is, ám innentől kezdve eredményre vezetett a Dunaferr nyitott védekezése. A piros-fehérek átvették a vezetést, sőt a nagy kedvvel játszó Laluska vezérletével négy góllal elhúztak. Németh András visszacserélte a német válogatott kapust, Englertet, akivel hatékonyabbá vált a bécsiek védekezése, ám a mozgalmas hajrában két gól megmaradt az újvárosi előnyből.

Az esti Ferencváros–Lokomotiva Zagreb mérkőzésen a horvátok kezdtek jobban, kétgólos előnyre tettek szert – ebben az is közrejátszott, hogy a hazaiak villámgyorsan kihagytak két büntetőt, ráadásul Jelena Grubisic ziccereket hárított a vendégek kapujában. A túloldalon Pastrovics Melinda is védte, amit lehetett, viszont a mezőnyjátékosok rengeteget hibáztak, nem csoda, hogy a jobban összpontosító zágrábiak zárták előnnyel a félidőt.

A második játékrész elején a zöldek néhányszor használni tudták fő fegyverüket, a lerohanást. Egyenlítettek is, a felállt fal ellen azonban továbbra is szenvedtek, a horvátok átlövésekből, átlövő–beálló kapcsolatból lőtt góljaikkal ismét elhúztak.

Ezután pontatlanabbá váltak, és közelebb is került a Fradi, ám mindig akadt olyan vendégjátékos, aki a kritikus pillanatokban gólt szerzett, átsegítve csapatát a holtponton. Az összességében kevesebbet hibázó zágrábiak megérdemelten diadalmaskodtak.

Legfrissebb hírek

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
15 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
22 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
30 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
55 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
58 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
1 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik