Már ötvenedszer ünnepelnek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2007.12.19. 19:31
Címkék

Ötvenedik alkalommal rende zik meg szerda este a Budapest Kongresszusi Központban a Sportcsillagok Gáláját, amelyen a hagyományoknak megfelelően a sportújságírók szavazatai alapján az esztendő legjobb sportolóinak, edzőinek és szövetségi kapitányainak adnak át kitüntetéseket. Az idei ünnepség rendhagyó lesz, hiszen a szervezők meghívták az elmúlt 49 esztendő díjazottjait az eseményre, így csaknem 180 olimpiai, világés Európa-bajnok foglal helyet az asztaloknál, illetve jut szóhoz a színpadon.

Díjátadóként szerepel Az év sportolója díjat hétszer elhódító úszó, Egerszegi Krisztina, illetve a nyolc alkalommal győztes öttusázó, Balczó András, míg többen, köztük a sakkozó Polgár Judit, külföldről térnek haza, kifejezetten az esemény kedvéért.

A show-műsorral tarkított program (Peking jegyében fellép a hazánkban turnézó Kínai Nemzeti Cirkusz akrobatacsapata) során átadják a Nemzeti Sport különdíját is, amelyet az abszolút közönségkedvenc (a sportszerető közönség az NS online-on adhatta le szavazatait) vehet át. Az újságírók szavazatai alapján a képzeletbeli dobogóra került a férfiaknál Horváth Viktor (öttusa), Kulcsár Krisztián (vívás), Talmácsi Gábor (gyorsasági motor), a nőknél Csomor Erika (triatlon), Kovács Katalin (kajak), Szávay Ágnes (tenisz), csapatban a Kozmann György, Kolonics György kettős (kenu), a női asztalitenisz- és a férfikardcsapat, a szövetségi kapitányoknál Angyal Zoltán (kajak-kenu), Kemény Dénes (vízilabda), Nébald György (vívás), míg az edzőknél Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak), Kuhárszky Zoltán (tenisz) és Kulcsár Győző (vívás).

Legfrissebb hírek

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
27 perce

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
48 perce

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
1 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

Minden más foci
1 órája

A hajrában fordítottak, továbbjutottak a németek; az angolok kiestek az U19-es Eb-n

Minden más foci
2 órája

Nyílt vízi úszás: Bartalos bronzot, majd ezüstöt nyert a junior Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik