Drasztikusabb fellépést ígérnek a tizenhatoson belüli lerántások ellen a Premier League-ben

Vágólapra másolva!
2025.08.15. 13:02
null
Fotó: Getty Images
A labdarúgó Premier League játékvezetői a pénteken rajtoló új idényben szigorúbban büntetik a tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanságokat. Így a várhatóan Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool Bournemouth elleni ma esti mérkőzésén is számítani lehet ilyen esetekre.

Howard Webb, a játékvezetői testület (PGMOL) operatív igazgatója elmondta, egy nemrégiben készült Premier League-felmérés visszajelzései rávilágítottak, hogy túl sok volt az olyan, büntetőterületen belül, a labdától távol elkövetett szabálytalanság, mely büntetlen maradt, s ezen változtatni fognak.

Webb emlékeztetett rá, hogy a testület már korábban is próbálta büntetni a hasonló eseteket, de Webb szerint ezúttal drasztikusabb változás kell. Jó példaként a februárban lejátszott Nottingham-Brighton bajnokit (7–0) említette, amelyen egy szögletnél Tariq Lamptey, a vendégek hátvédje a földre vitte Morgan Gibbs-White-ot, miközben a játék nem a két futballista közelében zajlott. A játékvezető az eset után tizenegyest adott a hazaiaknak, s a terv az, hogy a jövőben lehetőség szerint az összes ilyen szabálytalanságot büntessék.

Webb hozzátette, péntektől a VAR is beavatkozhat a játékba, ha egy labdarúgó – a labdától távol – egyértelműen a földre ránt egy másikat.

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
5 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
7 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
9 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

A liverpooli drukkerek szerint Szoboszlai Dominik az idény legjobb játékosa – videó

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:41

Az idény során másodszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.07. 16:29
Ezek is érdekelhetik