Borkai az új elnökségi tag

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2007.12.08. 23:42
Címkék

Évzáró és egyben tisztújító kongresszust tartott a Magyar Olimpiai Bizottság. A MOB-ülés legfontosabb napirendi pontja a Zsivótzky Gyula halála következtében megüresedett elnökségi poszt betöltése volt. A tisztségre a szombati közgyűlésnek Gyenesi István és Borkai Zsolt személyében két jelölt közül kellett választania, végül 61 voks érkezett Borkaira, 48 pedig Gyeneseire, így az olimpai bajnok tornász, győri polgármester, Borkai Zsolt került be az elnökségbe.

A közgyűlésen egyebek mellett Schmitt Pál elnök beszámolt az utóbbi fél év ötkarikás történéseiről, Kamuti Jenő főtitkár a pekingi olimpiai előkészületeiről tartott tájékoztatót, Molnár Zoltán ügyvezető igazgató a 2007-es gazdasági beszámolóval lépett pódiumra (ezt el is fogadták a jelenlévők), Kovács Tamás sportigazgató pedig sportszakmai szempontból elemezte az idei évet. Szinte az összes felszólaló megemlítette a magyar sportegészségügy lehetetlen helyzetét, és szó esett a doppingellenőrzésekkel kapcsolatosan elvárt sportolói fegyelemről is. A MOB számításai szerint a magyarok 40-50 sportolóval kevesebben állnak rajthoz Pekingben, mint az athéni olimpián (219).

Olimpiai érdemérmet vehetett át Ormai László, Varga János és Vass Károly, a százéves magyar úszó szövetség nevében Ruza József főtitkár, valamint a K&H Bank képviselője.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
3 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
5 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
5 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
6 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
6 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik