Vb-döntő az Eb-n!

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.03. 09:50
Címkék
Egymást követő két vasárnap izgulhattunk végig futballsorsolást, igaz, amíg a múlt heti vbselejtezőcsoportok beosztásánál a magyar válogatott is érintett volt, ezúttal mindenki másért drukkolhatott. Ami egyből szembetűnik: a bombaerős C jelű négyes, azaz a világbajnok Olaszország és a világbajnoki ezüstérmes Franciaország két év leforgása alatt negyedszer találkozik majd.

Vasárnap délben Lu zernben ünnepélyes keretek között sorsolták ki a jövő évi Európa-bajnokság csoportjait. A reális viszonyokat kevésbé tükröző kiemelés ismeretében senki sem lepődött meg, hogy a négy kvartett nem lett egyenlő erősségű.

Első ránézésre egyből a Ccsoportot szúrja ki az ember – ez a halálcsoport, ahogy mondani szokták.

A világbajnok olasz és a világbajnoki ezüstérmes francia mellett még a bombaerős holland, valamint a szintén kiváló erőkből álló román válogatott szerepel ebben a négyesben.

Azaz nem egészen két évvel azután, hogy a világbajnoki döntőben megvívtak egymással, a kontinenstornán már a csoportkörben találkozik Olaszország és Franciaország, ez pedig többek között azt is jelenti, hogy nem ismétlődhet meg a 2006-os berlini finálé. További érdekesség a két válogatottal kapcsolatban, hogy a torna selejtezői során is megmérkőztek egymással, és a két találkozó egyáltalán nem segített a két fél történelmi hagyományokon alapuló ellentétének feloldásában. A franciák hazai pályán „visszavágtak” az elveszített vb-döntőért (3–1), majd Milánóból is elhoztak egy pontot (0–0), mégsem ezért fújnak az olaszok a franciák szövetségi kapitányára, hanem azért, mert az egyébként sem simulékony modoráról ismert Raymond Domenech szimplán lecsalózta a szomszédos állam polgárait.

Nem véletlen tehát, hogy míg a sorsolást követő sajtótájékoztatón az olasz szövetségi kapitány, Roberto Donadoni és a holland szakvezető, Marco van Basten kedélyesen lapogatta egymás vállát, és olaszul cseverészett (ne feledjük, a két korábbi kiválóság 1987 és 1993 között hat évig játszott együtt az AC Milanban), Raymond Domenech szokásos morózus stílusában küldte melegebb éghajlatra az őt Marco Materazziról kérdezgető újságírót (mint ismeretes, az Inter védője „ásta meg a franciák sírját” a berlini fináléban azzal, hogy addig provokálta Zinedine Zidane-t, míg a francia irányító mellkason fejelte, és ezért piros lapot kapott), majd se szó, se beszéd, kisétált a teremből.

Marco van Basten mosolygott, Roberto Donadoni pedig ügyet sem vetett a franciára, inkább kifejtette véleményét az erős ellenfelekről.

„Sokkal nagyobb problémák vannak az életben – kezdte nyugodtan a szakember. – Csak rajtunk múlik, mennyire lesznek nehezek vagy könynyűek a meccseink. Persze reméltem, hogy szerencsésebbek leszünk, de minden rendben van így is.”

Ebben a négyesben nemcsak az olasz és a francia válogatott lesz ismerős egymásnak, hiszen az elmúlt másfél évben a román és a holland gárda is egy kvalifikációs csoportban küzdött. Ebből az összevetésből a keletiek jöttek ki jobban: Rotterdamban gól nélküli döntetlennel zártak, Konstancában pedig Dorin Goian góljával 1–0-ra legyőzték Marco van Basten együttesét.

De ha valaki már most szeretne fogadni a csoport végeredményére, ne vonjon le messzemenő következtetéseket a fenti eredményekből. Hiszen egy nagy torna mindig más, ott már nem lehet taktikázni, egy hiba könnyen végzetes lehet.

Zinedine Zidane is tudja ezt 2006. július 9. óta…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik