A csatár ajándéka

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.12.02. 23:09
Címkék
Öldöklő iramot és remek futballt hozott a Werder Bremen–Hamburg bajnoki a Bundesliga 15. fordulójában. Mivel mindkét kapus kapott egy-egy potyaízű gólt, a találkozó kimenetelét tulajdonképpen az előző együttesének gólt lövő Boubacar Sanogo döntötte el. Az elefántcsontparti támadó nem érezte jól magát Hamburgban, Brémába szerződött, és már hét bajnoki gólnál tart az idényben.

Sorozatban kilenc-kilenc, vere ség nélkül megvívott bajnoki után csapott össze a Werder Bremen és a Hamburg, nem meglepő tehát, hogy az északi rangadó mindkét városban egész héten lázban tartotta a szurkolókat.

A futballisták viszont nem sokat készülhettek a nagy meccsre, hiszen a hét közepén még mindkét együttesnek fellépése volt a nemzetközi porondon: a Werder Bremen szerdán 3–2-re verte meg a spanyol Real Madridot a Bajnokok Ligájában, míg a Hamburg csütörtökön 3–0-ra győzte le a francia Rennes-t az UEFA-kupában.

Azaz Huub Stevens együttese nem egészen 48 órán belül lépett újra pályára, ez azonban nem zavarta a jövő nyáron Eindhovenbe költöző holland vezetőedzőt, mert mindössze három helyen változtatott a csütörtöki összeállításhoz képest. A másik oldalon Boubacar Sanogo készülhetett a szokásosnál is nagyobb vehemenciával, és az első negyedóra végén úgy tűnt, hogy az elefántcsontparti támadó lesz a főszereplő, mert – ahogy nem sokkal korábban Londonban a West Hamet legyőző Chelsea támadója, Joe Cole – gólt lőtt előző csapatának.

A színes bőrű futballista 2006 nyarán igazolt az élvonalból kipottyanó Kaiserslauterntől a HSV-hez, de hiába kezdte gólokkal a 2006–2007-es idényt, egy elhibázott tizenegyes megpecsételte a sorsát, a kispadra szorult, és végül egyáltalán nem úgy sikerült az szezonja, ahogy szerette volna.

„Nem éreztem jól magam Hamburgban, de az okokat nem részletezném, hiszen a Werderben élvezem a futballt, és csak ez számít” – mondta a

meccs előtt tömören a kedvenc futballistája, Jürgen Klinsmann után „Jürgennek” becézett labdarúgó, aki a 15. percben Jurica Vranjes tanári kiugratását váltotta gólra.

Ki gondolta volna, hogy a második félidőben az addig remeklő két kapus is főszereplő lesz, és majdnem el is homályosítják a szezonban csapattársaihoz, Hugo Almeidához és Diegóhoz hasonlóan hét gólnál tartó Boubacar Sanogo teljesítményét. Előbb a Werder második számú kapusa, Christian Vander hibázott hatalmasat, elképesztően rossz felszabadítását Rafael van der Vaart emelte pazar mozdulattal 25 méterről az üres kapuba, majd három perc múlva a másik kapuvédő sem állt a helyzet magaslatán a rutinos, korábban kilenc évig Brémában védő Frank Rost egy jobbról érkező, a védőn megpattanó beadást nézett el, és segítette a labdát a bal felső sarokba.

A Werder tehát továbbvitte a bevezetőben említett sorozatot, ráadásul a tabella élére ugrott, a hamburgiak pedig szomorkodhatnak, hiszen fontos meccset veszítettek el. Mi pedig még a lefújás után is hosszú percekig azon csodálkoztunk, hogyan tudott ilyen nagy iramú meccset játszani a két, hét közben is kilencven percet letudó együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik