Kezdésnek kiváló

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2007.11.30. 10:13
Címkék

Valami ilyesmi a villámrajt.

A magyar válogatott néhány perc alatt gyakorlatilag szétbombázta az észt csapatot. Veres Péter bivalyerős és pontos nyitásai után ugyanis a többiek sem óvatoskodtak, Gelencsér Balázs, Kovács Zoltán és ifj. Nagy Péter szintúgy iszonyatos erejű ütései hamar tízpontos fórt értek. Az a néhány észt pont is, amely „útközben” született, jórészt magyar hibáknak volt köszönhető. Ám ilyen nem sok volt, néhány pontatlan nyitás vagy rendezetlen sánc akadt csupán, így a magyar csapat sebesen haladt a szettlabda felé, amelyből kettő szükségeltetett az első játszma behúzásához.

A második ugyan kicsit döcögősebben indult, de a két-három pontos vezetéshez ragaszkodott a hazai gárda. Aztán valahogy mégiscsak átvette az irányítást Észtország, ám Demeter György jó ütemben kért időt, ráadásul egyetlen hangsúlyos mondata tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy fordítson a válogatott. A kapitány guggolva csak annyit mondott: „Ezt a szettet hozni kell!”

A fiúk újra kisétáltak, egyhuzamban bepüföltek öt pontot, s megnyerték a második szakaszt. A harmadik szettben már egyértelműen a mieinknél volt a lélektani előny. Az észt center, Janis Sirelpuu már 0:2-es állásnál fintorogva fordult el a hálótól

– a hajójuk kezdett elmenni. Hiába volt néha szűkös a magyar előny, 11:8-nál a közönség a „Játszik a csapat!” rigmussal jelentkezett, márpedig ilyesmi nem történik olyankor, ha kétséges a győzelem. Most sem volt az – pénteken jöhet Finnország!

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
4 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
4 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
6 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik