Tini sztárjelöltben bíznak

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.26. 23:58
Címkék
Ma este az utóbbi időben jelentősen feljavuló Olympique Lyon vendége lesz a Barcelona a Bajnokok Ligájában. Frank Rijkaard vezetőedző nem számíthat sérült francia csatárára, Thierry Henryra, helyette Bojan Krkic lehet a kezdőcsapat tagja. Bár a 17 éves, szerb származású tehetség a hét végén a Recreativo elleni győztes meccsen (3–0) megszerezte első spanyol bajnoki gólját, a nemzetközi porond még túl nagy falatnak tűnik neki.

Több mint két hónapja, a Lit vánia ellen 2–0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőn futballozott utoljára hazai földön Thierry Henry, a spanyol Barcelona francia csatára. Vasárnapig úgy volt, hogy kedd este ismét Franciaországban szerepel majd, azonban a Recreativo elleni győztes bajnokit (3–0) még végigjátszó klasszis hátsérülése miatt el sem utazik a csapattal Lyonba.

S mivel a Barca másik kiváló középcsatára, a kameruni Samuel Eto’o is sérült, Frank Rijkaardnak nem sok választási lehetősége maradt: vagy előhúzza a kalapból a kispadra szorult izlandi Eidur Gudjohnsent, vagy a szupertehetséges Bojan Krkicnek szavaz bizalmat.

Az előzetes esélylatolgatások szerint a katalánok holland mestere az utóbbiban bízik inkább, azaz a csatársorban nagy valószínűséggel a 17 éves ifjonc kezd majd – a brazil válogatott mérkőzések miatti fáradtságát maga mögött tudó – Ronaldinho, illetve Lionel Messi mellett a Stade Gerlandban.

A szerb származású futballista, aki a múlt héten minden kétséget kizáróan megerősítette, hogy a jövőben a spanyol válogatott mezét szeretné magára ölteni, először szerepelhet a kezdő tizenegyben az európai porondon, és bár többször is megvillantotta már a tehetségét, kár lenne csodát várni tőle.

Márpedig ezt várta tőle Frank Rijkaard a két héttel ezelőtti, Getafe elleni vesztes találkozón (0–2) is, akkor azonban sem a 72. percben becserélt Bojan Krkic, sem a 63. percben behozott 18 éves Giovani dos Santos nem tudta felrázni az idegenben gyengélkedő együttest.

folytatás...
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
47 perce

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
1 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
1 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
1 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik