Golyót lőttek, húztak

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.26. 18:34
Címkék
Szomorú eset árnyékolta be a 2010-es világbajnokság selejtezőjének sorsolási ünnepségét Durbanben; ismeretlen tettesek meggyilkolták Franz Beckenbauer barátját, az osztrák Peter Burgstallert. Joseph Blatter beszédében bagatellizálta az esetet, majd következhetett a csoportbeosztás: a magyar válogatott a portugáliai, a svédországi, a dániai és az albániai túra mellett ismét a napsütötte földközi-tengeri szigetre, Máltára utazhat, ahol borzalmas élmények értek bennünket 2006 októberében.

Két és fél évvel a nagy esemény előtt Dél-Afrika bemutatkozott a világnak.

Mindenki tudta, hogy a 2010-es világbajnokság házigazdája rengeteg problémával küzd, és ezek közül az egyik legaggasztóbb a közbiztonság állapota (az országban tavaly majdnem húszezer embert megöltek, ez naponta több mint ötven áldozatot jelent), azt azonban senki sem gondolta, hogy a világbajnoki selejtező sorsolását tragikus körülmények között kell megrendezni.

Márpedig megdöbbentő esetről adtak hírt a nemzetközi hírügynökségek: a korábbi osztrák élvonalbeli futballistát, Peter Burgstallert az egyik durbani hotel – biztonsági kerítéssel körülvett – golfpályáján meggyilkolták. A futballmenedzser Franz Beckenbauer meghívására érkezett Durbanbe, abban bízva, hogy a barátja szerezte VIP-kártyával vehet részt az eseményen. A Salzburg korábbi kapusa pénteken érkezett meg a városba, és alig néhány órát töltött dél-afrikai földön, amikor kifosztották, majd brutálisan végeztek vele.

De nem ez volt az egyetlen incidens, amely megzavarta a ceremóniára érkező háromezer sportvezető nyugalmát. Sajtóértesülések szerint ismeretlen tettesek a német küldöttség otthonául szolgáló szállodából ellopták Oliver Bierhoff aktatáskáját: a válogatott menedzserének mindkét mobiltelefonja és az útlevele is benne volt a csomagban. Pedig a korábbi nagyszerű támadó csak a hotel éttermében reggelizett Wolfgang Niersbachhal, a szövetség főtitkárával.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
29 perce

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
52 perce

Argentin elnökei és tulajdonosai lesznek a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
56 perce

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre írt alá Sopronban

Kosárlabda
1 órája

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
1 órája

A Csíkszereda bejelentette Ferenczi János és Szalay Szabolcs érkezését

Minden más foci
1 órája

Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

Kosárlabda
2 órája

Női kosár: Lelik Réka marad Miskolcon

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik