Olaszország az utolsó pillanatokban préselte be a mindent eldöntő találatot Skócia ellen az Európa-bajnoki selejtezők B csoportjában, így már biztos résztvevő a squadra azzurra. A hazaiak rászolgáltak volna legalább az egyik pontra, ám Panucci gólja után vesztesen kellett elhagyniuk a pályát. Elszállt tehát a skótok esélye a kontinensviadalra való kijutáshoz, miután a grúzok elleni vereség után ezúttal sem sikerült pontot szerezniük.

Reuters
Luca Toni szerezte meg a vezetést az olasz csapatnak

Reuters
Luca Toni szerezte meg a vezetést az olasz csapatnak
A mérkőzés hatalmas téttel bírt, hiszen míg a skótok a második, addig az olaszok a csoport harmadik helyén álltak a játéknap előtt. A két együttes között egyetlen pont volt a különbség az összecsapás előtt, tehát valódi ki-ki meccset játszott Skócia és Olaszország a zsúfolásig megtelt glasgow-i Hampden Parkban.
Az olaszok a kezdő sípszó előtt kiegyeztek volna egy döntetlennel is, ez az eredmény ugyanis azt jelentette volna, hogy biztosan kijutnak az Európa-bajnokságra. A skótoknak csak a győzelem volt elfogadható, miután az előző körben 2-0-s vereséget szenvedtek Grúzia otthonában. Az esetleges győzelemmel már most biztos Európa-bajnoki résztvevők lennének, így azonban nehezen kerülhetnek a kvartett első két helyének valamelyikére.
A találkozó elejét a vendégek nyomták meg, és villámgyorsan előnybe is kerültek. A 2. percben Luca Toni mattolta Gordont, a britek kapusát, ezzel megadták a mérkőzés alaphangját. Di Natale centerezett a középütt várakozó csatártársához, aki közvetlen közelről, mintegy hét méterről pörgetett a rövid felső sarokba.
A találat után adódott helyzet mindkét kapu előtt: előbb Toni lövése kötött ki az oldalhálóban, majd McFadden erős löketébe vetődött bele Zambrotta. A labda a bekk kezére pattant, de szándékosságról szó sem lehetett, Mejuto González jogosan mutatott a szögletzászló felé.
Akadt izgalom a félidő ráadásában is, ám Weir bólintását Pirlo fejelte ki a gólvonalról. Olasz előnnyel vonulhattak tehát a csapatok a szünetre, pedig a skótok mindent megmozgattak az egyenlítő gól elérésnek érdekében.
A második játékrész elejét is az olaszok kezdték agilisabban, a skótok csak nagy nehézségek árán tudták visszaszorítani a talján rohamokat.
A kezdeti vendég fölény után mezőnymunka folyt a pályán, de gólhelyzetig csak ritkán jutottak el a csapatok. Az iramra ennek ellenére nem lehetett panasz, de a hazaiaknak mindenképpen egyenlíteniük kellett.
Ez a 65. percben következett be, amikor egy szabadrúgás utáni kavarodást követően Barry Ferguson kotorta a labdát a hálóba. Lesgyanús körülmények között született a találat, de a játékvezető gondolkodás nélkül gólt ítélt.
Ezután lendületben maradt a skót együttes, és több ízben is közel kerültek a győztes találathoz, de a mérkőzés végén jött a hidegzuhany: Panucci 1-2-re módosította az eredmény. Az olasz bekk egy szabadrúgás után csúsztatott a hálóba, a hazaiaknak pedig már nem maradt idejük a pontmentésre.
A squadra azzurra tehát túl is teljesítette kitűzött célját, ami a döntetlen elérése volt a kezdő sípszó előtt, míg a skótok már nem harcolhatják ki a továbbjutást.
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK, B CSOPORT
Skócia – Olaszország 1-2 (Ferguson 65., ill. Toni 2., Panucci 90+1’)
Legfrissebb hírek

NB I: Nehezen, de túltettük magunkat a BATE-n – Fiola
Labdarúgó NB I
2018.12.03. 11:04

Euro 2008: öt horvát játékos „sárgaveszély” miatt pihen
Archiv cikkek
2008.06.14. 17:42
Ezek is érdekelhetik