Újabb Görbicz-parádé

BERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁSBERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.14. 22:54
Címkék
Az idény eddigi kimagaslóan legjobb mérkőzését játszotta a DVSC-Aquaticum a százszázalékos teljesítménnyel listavezető Győri Audi ETO ellen: fantasztikus iram és hangulat, fordulatok. S hogy mi döntött? Görbicz Anita 18 gólja.

Az ETO ebben a bajnokságban még nem játszott idegenbeli rangadót, a Loki pedig első erős riválisát fogadhatta hazai környezetben. Ennek megfelelően zsúfolásig megtelt a Hódos Imre Sportcsarnok, Győrből is több mint százan utaztak el a cívisvárosba, így fantasztikus hangulatban kezdődött a csata. Görbicz Anita szerezte az első gólt, s ekkor még talán maga sem sejtette, hogy élete egyik legjobb produkcióját nyújtja ezen a délutánon. Keményen védekezett az ETO, meglepetésre Temes Bernadett játszott beállóst, a kapuban pedig Herr Orsolya kezdett. A 8. percben egy pillanatra elcsendesedett a nézőtér, mert Triffa Ágnes egy rossz mozdulat után a bokájához kapott, a debreceniek kapusát ölben vitték le a pályáról, s később sem térhetett vissza. A közjáték csak átmenetileg zavarta meg a házigazdákat, hiába próbált nagyobb előnyt szerezni az ETO, a remek napot kifogó Benyáts Beatrix vezérletével száguldó DVSC nem engedte meglépni ellenfelét. Sőt a 16. percben a tarthatatlan szlovák balszélső, Dagmar Stuparicová találatával átvette a vezetést a DVSC. A szünetig aztán fej fej mellett haladtak a csapatok, igaz, vezethetett volna a vendéglátó, de Szűcs Gabriella gólja néhány tizedmásodperccel a félidő végét jelző dudaszó után született.

Már az első harminc perc alapján megállapíthattuk, hogy ez az évad eddigi legjobb mérkőzése, pedig a java még csak ezután következett. Kezdésként talpra szökkenhetett a nézőtér nagyobbik része, hiszen Szabó Valéria nyitotta meg a gólok sorát, vezetett a DVSC. Az ünneplő tömeg nem sejtette, hogy utoljára. Pedig egy pillanatra sem lankadtak a debreceniek, nem fáradtak el, s remekül kézilabdáztak a második félidőben is.

Csakhogy a győri oldalon Görbicz Anita más dimenzióban kézilabdázott. Az ETO világklasszis játékmestere bemutatta teljes lövőrepertoárját, s hiába próbálta megállítani őt az egész debreceni csapat, ezúttal nem sikerült. Persze hiba lenne elfeledkezni Pálinger Katalin bravúrjairól, Aurelia Bradeanu bombáiról, no meg a szerb Ana Djokics hibátlan védőmunkájáról.

Szemrehányás azonban a hazaiakat sem érheti, hiszen a Loki válogatott átlövője, Szűcs Gabriella is elkapta a fonalat, míg a csapatkapitány Ruta Latakaité nagyon sokat dolgozott a sikerért. A sikerért, amely ezúttal elmaradt, hiszen az eksztázisban kézilabdázó Görbicz minden kritikus helyzetben betalált. Vezérletével a hajrá előtt már 29–24-re vezetett az ETO, ám a hatalmasat küzdő debreceniek még egyszer visszakapaszkodtak. Amikor azonban egy gólra megközelíthették volna riválisukat, hibáztak, vagy Pálinger Katalin védett. Az ETO nyerte meg a csúcsszínvonalú rangadót, és nem véletlen, hogy mindkét csapatot vastaps kísérte az öltözőbe.

A hatalmas csatában elveszített meccs után bejelentették, hogy Orbán Annamária, a DVSC irányítója anyai örömök előtt áll, ezért ebben az idényben már nem léphet pályára.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
1 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
1 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
1 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
2 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik