Katalán bíró a Real ellen

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.05. 09:14
Címkék
Vasárnap a Real Madrid szurkolói leginkább a Sevillával vívott – és 2–0-ra elvesztett bajnoki – játékvezetőjével, a katalán Álvarez Izquierdóval foglalkoztak. A királyi gárda drukkerei és vezetői szerint a bíró nem mért egyenlő mércével, és Sergio Ramos kiállítása is túlzás volt.

Nem vereséget szenvedtünk, ha nem elrabolták tőlünk a pontokat” – mondta indulatosan a Sevilla–Real Madrid mérkőzés (2–0) után Guti, a vendégek válogatott középpályása.

Bernd Schuster, a madridiak edzője azonban még ennél is keményebben fogalmazott.

„Katalán volt a bíró? Akkor kár is szót vesztegetni a témára!” – fakadt ki a német tréner, aki 1980 és 1988 között a katalán FC Barcelona futballistája volt (!), majd észbe kapott, és gratulált az ellenfélnek a győzelméhez.

Jár is az elismerés a mesterét hirtelen elveszítő (Juande Ramos átült a Premier Leagueben játszó Tottenham kispadjára Martin Jol menedzser menesztése után), és kisebb hullámvölgybe kerülő UEFA-kupagyőztesnek, amely különösen az első félidőben volt elemében, és szerzett kétgólos előnyt.

Azaz még a mérkőzés legkritikusabb pillanata előtt, tehát azelőtt, hogy a játékvezető az 50. percben kiállította volna a Real Madrid védőjét, Sergio Ramost. Tehát nem arról volt szó, ami a például a magyar válogatottal történt Törökországban az Európa-bajnoki selejtezőn, amikor Gera Zoltán – jogtalan – kiállítása után szenvedett vereséget a magyar együttes. A Real Madrid saját magának köszönhette, hogy hátrányba került, az viszont a piros lap után már nem is volt kérdéses, hogy Ruud van Nistelrooyék nem tudják megfordítani a mérkőzést.

Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
2 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
3 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
3 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
3 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik