A nagy mágusok csatája

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.02. 23:33
Címkék
Igazi csemegét kapnak az angol futball kedvelői a szombati ebédhez, a Premier League 12. fordulójában Arsenal–Manchester United csúcsrangadót rendeznek. Mindkét együttes kirobbanó formában van, a játékosokon nem múlhat semmi, a két rutinos menedzser taktikája lehet a döntő az összecsapáson.

Az első fogadja a másodikat.

Ez a párosítás a világ minden bajnokságában igazi rangadónak számít, ám az Arsenal–Manchester United találkozó külön pikantériája, hogy a két együttes szinte ugyanúgy áll a tabellán: egyaránt huszonhat pontjuk van, és a gólkülönbségük is azonos. A különbség a rúgott és kapott gólok számában van, valamint abban, hogy az Arsenal eggyel kevesebb mérkőzést játszott.

Azaz elvileg a londoniaknak nem jelentene tragédiát a vereség sem, no de ki gondol kudarcra az Emirates Stadion környékén?!

Hiszen Arsene Wenger megfiatalított gárdája nagyszerűen menetel, a veretlenül megvívott tíz bajnoki mellett a Bajnokok Ligájában is szárnyalnak az „ágyúsok” (három meccsből három győzelem – kapott gól nélkül), és azt sem lehet mondani, hogy elkerülték volna az erős ellenfeleket, elvégre a múlt hét végén a Liverpoollal meccseltek és értek el 1–1-es döntetlent.

A Manchester United is százszázalékos a BL-ben, a Premier League-ben pedig szintén egy nagy rangadón van túl, Sir Alex Ferguson csapata a Chelsea-t verte meg 2–0-ra – igaz, a „kékek” nem voltak túl jó passzban, mert néhány nappal azelőtt köszönt el tőlük José Mourinho.

Mindkét csapat lendületben van tehát, és nagy nyomás nehezedik a két szakvezetőre, vajon mi újat tudnak kitalálni, mivel tudják megtréfálni a másikat. Ez persze nem lesz könnyű feladat, mert már harmincnégy egymás elleni csatán vannak túl, hiszen Arsene Wenger tizenegy, Sir Alex Ferguson pedig húsz éve irányítja együttesét.

„Kiegyenlített meccsre van kilátás, mindkét csapat remekül teljesít – mondta Arsene Wenger. – Néhány éve inkább a fizikai paraméterek domináltak, ma már technikásabb futballt játszik mindkét együttes. A szombati találkozón mindenki arra lesz kíváncsi, hogy a két jó közül ki a jobb, de úgy gondolom, az intenzív letámadás a mi malmunkra hajtja majd a vizet.”

Amíg Arsene Wenger saját csapatát dicsérte, addig a manchesteri mester, Sir Alex Ferguson inkább az ellenféllel foglalkozott.

„A szezon előtt már tudtam, hogy még egyszer nem fordulhat elő, hogy az Arsenal húsz ponttal mögöttünk végez a bajnokságban, és be is jött a jóslatom, hiszen nagyszerűen kezdték az idényt – elmélkedett Sir Alex Ferguson, majd kitért az „ágyúsokkal” kapcsolatban legtöbbször emlegetett témára is. – Thierry Henry kiszolgálta az idejét az Arsenalnál. Hogy a távozása tényleg felszabadította-e a csapatot, azt nem tudom, az viszont biztos, hogy Arsene jó döntést hozott, amikor elengedte őt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik