Maradona újra beszólt

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2007.10.29. 02:09
Címkék

Az örök renitens. Diego Maradona nem is önmaga lenne, ha időről időre nem adna hangot elégedetlenségének, legyen az politikai ügy, avagy a labdarúgással kapcsolatos téma. Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az argentin válogatottal 1986-ban világbajnoki címet szerző legendának nem tetszik a világ futballját irányító Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) munkája, és különösen Joseph Blattert, a testület vezetőjét nem kedveli. Ezúttal azonban minden eddiginél élesebben bírálta a svájci sportvezetőt, de nem kímélte a manapság sportdiplomataként dolgozó hajdani „kollégákat” sem. „Ha annak idején összeölelkezem Joseph Blatterrel, ma a FIFA-család tagja lehetnék, de én nem vagyok egy ringyó fia – mondta Diego Maradona a kolumbiai RCN rádióadón lejátszott felvételen. – Vegyük csak Michel Platinit vagy Franz Beckenbauert, ezek a korábbi kiváló futballisták már évek óta Sepp Blatter szolgálatában állnak. Szomorú ezt látni...” Érdekesség, hogy „DunDiego” mostanság senkinek sem ad interjút, azonban ezúttal kivételt tett, és a fogorvosával és egyben bizalmasával, Marlon Becerrával folytatott beszélgetésének magnófelvételét eladta az RCN adónak.

Legfrissebb hírek

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
14 perce

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
47 perce

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
53 perce

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
1 órája

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
1 órája

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
2 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik