Kevesebbet, pontosabban

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.10.25. 23:20
Címkék

Miután a női válogatottnak a kirisi olimpiai selejtezőn nem sikerült kiharcolnia a pekingi részvételt, már csak egy esélye marad a kvótaszerzésre: a jövő év februárjában rendezendő trieszti kvalifikációs torna, amelyről hárman juthatnak el Pekingbe. A siker érdekében Godova Gábor együttese szeptember óta minden hétfőn közösen tréningezik, legutóbb vasárnaptól szerdáig edzett együtt a gárda. A négynapos összetartáson az olaszországi légiósok is részt vettek, egyedül a beteg Kisteleki Dóra hiányzott. Az edzések mellett a Fekete Szilveszter irányította angol válogatottal is kétkapuztak a mieink. „Nagyon hasznos volt ez a négy nap, a játékosok láthatták, milyen állapotban vannak, hol tartanak a többiek – mondta Godova Gábor szövetségi kapitány. – Az a cél, hogy egységessé tegyük a csapatot, taktikailag, technikailag, mentálisan és erőnlétben is fejlődjünk. A tavaszi világbajnokság óta elég sok taktikai variációt próbáltunk ki, most megpróbáljuk a legjobbat kiválasztani. Inkább játsszunk kevesebb elemmel, de azt pontosan, önbizalommal telve hajtsuk végre!”

Legfrissebb hírek

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
17 perce

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
20 perce

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
41 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Ötösre vizsgázott Soroksáron a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
1 órája

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
1 órája

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik