A végén egy marad

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2007.10.21. 23:12
Címkék

Nyilvánosságra hozta a France Football annak az ötven labdarúgónak a nevét, akik ebben az esztendőben elnyerhetik az Aranylabdát. Érdekesség, hogy a sportág egyik legnagyobb egyéni elismerésének számító díjat az idén először a világ bármelyik pontján futballozó labdarúgó megkaphatja. A kitüntetést kilencvenhat elismert szakújságíró szavazatai alapján december 2-án, vasárnap adják át a legtöbb voksot kapó futballistának. Habár a 2006-os győztes, Fabio Cannavaro is szerepel a jelöltek között, a legkevésbé sem valószínű, hogy a Real 34 éves olasz védője ismételni tud.

Az ötven jelölt között klubszinten a Milant, a Real Madridot és a Barcelonát képviseli a legtöbb játékos: mindhárom gárdából hatan szerepelnek a listán. Az olaszok vannak a legtöbben, ugyanis nyolc labdarúgójuk szerepel a jelöltek közt – Paolo Maldini kivételével mindannyian világbajnokságot nyertek tavaly –, míg például a vb-bronzérmes németek közül csupán egyetlenegy…

Legfrissebb hírek

Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Egyéb egyéni
9 perce

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
34 perce

Az MTK új sportparkjában járt Orbán Viktor

Egyéb egyéni
34 perce

Napfény és kosárvarázs – mutatjuk képekben a Magyar Kosárlabdázás Napját

Képes Sport
56 perce

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
1 órája

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
1 órája

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik