Ütős kis hét vége volt

P. A.P. A.
Vágólapra másolva!
2007.10.09. 17:16
Címkék

GÖD – Bár a golfot még mindig a felső tízezer játékának gondolják az emberek, ezen a hét végén bizonyságot nyert, hogy a langyos, őszi napfényben kiváló családi szórakozás a napot a golfpályán eltölteni. Így gondolta ezt a Gesztesi család is, és amíg a családfő a kis fehér golyókat próbálta a lyukba beleütni, addig felesége, Liptai Claudia a délutáni alvás után a kis Pankával felszabadultan játszadozott a pálya szélén. A színész nem is tudott megfelelően koncentrálni a feladatára, az ütések között mindig ki-kipillantott a kislányára. Egy idő után aztán nem is elégedett meg ezzel, magához ölelte a kis Pankát, és úgy ment lyukról lyukra egyik kezében az ütővel, másikban pedig a kislányával. Nem csak a Jóban Rosszban sztárja hozta el magával a családját, így tett Temesvári Andrea is, akinek a három gyermeke volt a legnagyobb szurkolója. Igaz, ezen a napon nem elsősorban a győzelem volt a cél, de a hazai sztárok nagyon jól tudják: egymás előtti presztízsüket csak úgy tudják megőrizni, ha valamiben felülmúlják a másikat. Idén Kovács Ágnes úszónő, Kapócs Zsóka bevett szokását követve, édesanyjával együtt jött el a Sztárgolfgálára, ami puccos gála helyett inkább egy remek családi hét vége volt.

Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
23 perce

Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

Európa-konferencialiga
48 perce

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
58 perce

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
1 órája

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
4 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
8 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik