Kvóta nincs, pénz igen

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.09.25. 23:38
Címkék

A K&H Csoport olimpiai és paralimpiai kártyaprogram keretében három sportolónak adott át fejenként egy-egymillió forintot, amely a versenyzők olimpiai és paralimpiai felkészülését támogatja: Hadfi Dániel dzsúdós, Berki Krisztián tornász, valamint Szekeres Pál kerekesszékes vívó részesült támogatásban. A hír szerint az összeg az olimpai felkészülést hivatott szponzorálni. Apró bökkenő, hogy Berki jelen állás szerint nem lesz ott Pekingben, mivel a kvalifikációs rendszer szerint a vb-ezüstért nem járt kvóta, így a tornász már csak a szabadkártyában bízhat. Nem elvitatva Berki érdemeit, de talán jobban megérdemelte volna a jutalmazást egy olyan sportoló, akinek még a versenyeken van esélye kiharcolni az olimpiai részvételt, lévén a sajtóközlemény szerint a támogatás az olimpiai felkészülést szolgálja… Jelölt volt még Kammerer Zoltán kajakozó, Sidi Péter sportlövő, Varga Gabriella vívó, Bartha Nóra műugró, Kővágó Zoltán atléta és Wöller Gergő birkózó. Kamuti Jenő, a MOB főtitkára elmondta, a zsűri döntésénél figyelembe vette, hogy a torna a világon az egyik legnépszerűbb sportág, valamint ezzel a jutalommal is elismerték Berki eredményeit.

Legfrissebb hírek

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
17 perce

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
20 perce

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
41 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Ötösre vizsgázott Soroksáron a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
1 órája

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
1 órája

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik