Igazságos döntetlen

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2007.09.24. 23:33
Címkék

A mexikóvárosi sakkvilágbajnoki döntő vasárnapi játéknapján Lékó Péternek már a megnyitásválasztásából látszott, hogy az előző fordulóban aratott első győzelmét követően ismét a teljes pont megszerzésére törekszik. A magyar nagymester a világos bábukat vezetve a szicíliai védelem éles Najdorf-változatában ellenkező oldalú sáncolással, majd korai királyszárnyi gyalogrohammal próbálkozott, Pjotr Szvidler azonban viszonylag könnyen védte a fenyegetéseket, sőt egy pillanatra gyakorlatilag ki is egyenlített. Furcsa módon éppen ekkor lépett egy különöset, szétszaggatva saját gyalogszerkezetét, ám a gyors cseréket követően kialakuló végjátékban Lékónak már nem maradt nyerési esélye. A két Péter még a játszmát követő sajtótájékoztatón is a lehetséges változatokat elemezte egymás között, de végül mindketten egyetértettek abban, hogy igazságos döntetlen született. A három társával együtt a harmadik helyen álló Lékó következő ellenfele a második helyezett izraeli Boris Gelfand lesz.

Legfrissebb hírek

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
29 perce

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
29 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
47 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
53 perce

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
1 órája

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
1 órája

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
1 órája

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik