Vargáék remekül kezdtek

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 23:55
Címkék

Mind az öt magyar egység vízre szállt a poznani Európabajnokság nyitó napján. A 2005-ös világbajnok Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős futamgyőzelemmel mutatkozott be, s került egyből a középdöntőbe. Vargáék idejénél csak két hajó ment jobbat, azaz a mieink tovább dédelgethetik érmes álmaikat. Hozzájuk hasonlóan már biztosan a középdöntő tagja az idei U23-as világbajnokságon bronzérmes Szabó Katalin a női egypárevezősöknél. A magyar lány ugyan csak harmadik lett futamában, de mivel ebben a számban összesen tizenhárman indultak, ez is elég volt a középdöntőhöz. A többiek a reményfutamban folytathatják: a Vinkó Gáspár, Simon Béla kormányos nélküli kettes harmadik, a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár és a Juhász Adrián, Szekér László, Orbán Gergely, Erdélyi Zsolt alkotta négypár egyaránt negyedik lett előfutamában. Mind az öt magyar egység szombaton áll újra rajthoz, akkor már az is eldől, melyikük lesz finalista.

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
1 perce

Vágyott rá, végül bronzérmes lett a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
1 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
32 perce

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
35 perce

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
36 perce

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
44 perce

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
49 perce

Női kézilabda BL: Győr–Esbjerg

Kézilabda
54 perce
Ezek is érdekelhetik