Isztambuli Inter-blama

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 00:25
Címkék

Az olasz bajnok Internazionale ugyanúgy kezdte a Bajnokok Ligája 2007–2008-as sorozatát, mint az előző évadot: vereséggel. A Cristian Chivut, Marco Materazzit, Patrick Vieirát sérülés, míg Nicolas Burdissót, Julio Cruzt és Maicont eltiltás miatt nélkülöző kék-feketék a tavalyihoz hasonlóan 1–0-s fiaskóval vágtak neki a csoportküzdelmeknek. Szerdán Isztambulban a török Fenerbahcéval, egy éve Lisszabonban pedig a Sportinggal szemben maradtak alul ilyen különbséggel. Ráadásul az előző szezon második fordulójában ezt még meg is fejelték a Bayern Münchentől elszenvedett milánói 2–0-s kudarccal – de végül így is továbbjutottak csoportjukból. Egyelőre nem tudni, hogyan folytatódik az Inter számára ez az idény, mindenesetre az első forduló előtt nem sokan számítottak a Fener győzelmére. Azonban csak azok számára meglepetés a végeredmény, akik nem látták az összecsapást. Az esélyesebb vendégek ugyanis mindössze négy-öt valamirevaló kontratámadást vezettek a kilencven perc során, és örülhettek, hogy egyetlen kapott góllal megúszták. A négy (plusz két honosított...) brazil kezdőjátékossal, Roberto Carlosszal, Eduval, Alexszel és a gólszerző Deividdel (valamint Mehmet Aurélióval és Wedersonnal) felálló törökök rengeteg helyzetet alakítottak ki a mérkőzés során, és az Inter csupán szintén brazil kapusának, a meccs legjobbjának választott Júlio Césarnak köszönheti, hogy nem lett nagyobb zakó a vége. „Roberto Mancini nagyon dühös volt a lefújás után, azt mondta, mindannyiunknak változtatnunk kell a hozzáállásunkon a jövőben, ha eredményeket akarunk elérni” – mondta a fantasztikus bravúrokat bemutató kapus.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik