Férfias csata következik

BERECZKY ATTILA, SZIRMAI GYÖRGYBERECZKY ATTILA, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.09.13. 23:22
Címkék
Férfias kézilabdára számíthatnak a szurkolók a Dunaferr–DVSC-Aquaticum rangadón, hiszen a vendéglátók vezetőedzője, Imre Vilmos, az előző szezonban még az újvárosi férfiakat dirigálta, míg a debreceniek szakmai igazgatója, Skaliczki László a férfiválogatott szövetségi kapitánya.

Nem unatkoznak a dunaújvárosiak, hiszen sorozatban harmadik rangadójukat játsszák. Múlt szerdán a Cornexi elleni hazai csata (28–27) nyitotta a sort, aztán következett a vasárnapi győri „kirándulás” (28–33).

„Az első négy fordulóra hat pontot terveztünk, a Debrecen legyőzésével ezt teljesíteni tudjuk – mondta Imre Vilmos, aDunaferr vezetőedzője. – Győrben nem mi voltunk az esélyesek. Munka és türelem, erre a kettőre van szükségünk, mert hosszú út elején állunk.”

A Dunaferr mestere egyben le is hűtötte az együttes túl optimista drukkereit, hiszen akadnak olyan vélemények, miszerint az újvárosiaknak gólkülönbséget kellene javítaniuk pénteken.

„Remekül erősített a Debrecen, s a minőségi munka garanciája Skaliczki László személye is – folytatta a hazaiak mestere. – Háromesélyes a mérkőzés, így lenne ez Debrecenben is. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de győzni akarunk, s mellettünk szól a hazai pálya.”

Ferling Bernadett válla és csípője megsérült Győrben, ám a kapitányt kemény fából faragták, minden bizonnyal pályára lép a Loki ellen. A román kapus, Paula Ungureanu nagyon óvatosan, szerdán kezdte el a gyakorlást, és kizárólag akkor véd, ha maradéktalanul rendbe jön a térde.

A DVSC százszázalékosan várja a Dunaferr elleni mecscset, s hogy a Lokinál komolyan veszik a rangadót, jelzi, hogy a csapat már csütörtökön útra kelt, s Százhalombattán töltötte az éjszakát.

„Fontos mérkőzés vár ránk, hiszen közvetlen riválisunk ellen játszunk, s az itt szerzett pontoknak mindig hatalmas a jelentősége – kezdte SkaliczkiLászló, a debreceniek szakmai igazgatója. – Persze nem szabad túlértékelni a meccset, hiszen ha nyerünk, akkor is csak egy lépést tettünk célunk felé, s akkor sem dől össze a világ, ha nem szerzünk két pontot. Imre Vilmos munkája már most látszik az újvárosiak teljesítményén, új arculatot próbál adni csapatának. Védekezésben és támadásban egyaránt gyorsabb, dinamikusabb kézilabdára törekszenek, kellemetlen ellenük játszani. Ha sikeresek akarunk lenni Dunaújvárosban, jó védekezésre és kiemelkedő kapusteljesítményre lesz szükségünk. Remélem, a lányok úgy játszanak, mint a nyári tornákon a legerősebb riválisok ellen, hiszen a felkészülési időszakban is mindig a nagy kihívások hozták ki a csapatból a legtöbbet.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
1 perce

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
10 perce

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
19 perce

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
44 perce

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
48 perce

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
53 perce

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
1 órája

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik