| Norvégia – Görögország 2-2 (Carew 15., Riise 39., ill. Kirgiakosz 6., 29.) |
A címvédő görög válogatott 2-2-es döntetlent ért el Oslóban Norvégia ellen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-sorozat C csoportjában, így négy játéknappal a zárás előtt továbbra is őrzi az első helyet a „magyar csoportban”.

Reuters
John Carew ezzel a mozdulattal fejelte a kapuba a norvégok első egyenlítő gólját

Reuters
John Carew ezzel a mozdulattal fejelte a kapuba a norvégok első egyenlítő gólját
A hellének Szotiriosz Kirgiakosz révén a 6. percben megszerezték a vezetést, de csak kilenc percig volt náluk az előny, mert John Carew, az Aston Villa csatára a 15. percben egyenlített.
Otto Rehhagel szövetségi kapitány együttese azonban nem engedte ki az irányítást a kezéből, és Kirgiakosz a 29. percben ismét betalált Opdal kapujába.
A hazaiaknak ismét sikerült visszavágniuk, a Liverpoolban légióskodó John Arne Riise a 39. percben volt eredményes.
A második játékrészben az eredmény már nem változott, így a görögök először játszottak döntetlent. A norvégoknak nem sikerült visszavágniuk a tavaly októberben, Görögországban elszenvedett 1-0-s vereségért.
LABDARÚGÁS, 2008-AS EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ-SOROZAT
Legfrissebb hírek

Húsz év után – így élnek most a 2004-es görög hősök
Foci Eb 2024
2024.07.05. 15:51

Gróf Dávid: Akár 43 éves koromig is védhetek
Légiósok
2024.06.21. 08:37
Ezek is érdekelhetik





