Magasság helyett gyorsaság

V. T. N.V. T. N.
Vágólapra másolva!
2007.09.11. 23:33
Címkék

A továbbjutás szempontjából létfontosságú mérkőzésen csap össze egymással a cseh és az ír válogatott szerdán Prágában. Jelenleg ugyanis Csehország öt ponttal a németek mögött, de hárommal jelenlegi vendége, Írország előtt áll a második, még Európa-bajnoki szereplést érő helyen. A találkozó előtt a hazaiak számára legveszélyesebb támadójuk, Jan Koller eltiltása okoz gondot. A hórihorgas csatár szombaton a San Marino elleni győztes találkozó (3–0) 90. percében megszerezte ötvenedik válogatottbeli gólját, ám a meccs során egy sárga lapot is összeszedett, emiatt kénytelen kihagyni az írek elleni mérkőzést. Némi gyógyír lehet a közép-európai együttes sebeire, hogy Milan Baros minden bizonnyal már visszatérhet, mert felépült hátsérüléséből.

„Más stílusban kell játszanunk – állítja Tomas Rosicky, a csehválogatott középpályása. – Jan nagyon magas, s ezt kihasználva sokszor előreívelt labdákkal játszottuk meg. Most azonban muszáj lesz a földön járatva felépítenünk az akcióinkat. Az is igaz azonban, hogy Milan gyorsaságával túljárhat a nagydarab, nehézkes ír védők eszén.”

Steve Stauntonnak, az írek szövetségi kapitányának a keret létszámának csökkenése miatt főhet a feje. A szlovákok elleni első gól szerzője, Stephen Ireland nagymamája halála, míg a Liverpool védője, Steve Finnan és a Wolverhamptonban futballozó Darren Potter sérülés miatt hagyja ki a sorsdöntő összecsapást.

Legfrissebb hírek

A Chiefs nem tudott hazai pályán visszavágni az Eaglesnek az elvesztett Super Bowl miatt

Amerikai sportok
15 perce

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
1 órája

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
1 órája

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
2 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
2 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik