Franchitti révbe ért

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.09.10. 23:08
Címkék
Dario Franchitti drámai körülmények között, Scott Dixon utolsó körös kiesésének köszönhetően nyerte meg az IndyCar-bajnokságot.

Drámaian ért véget az IRL IndyCar-sorozat 2007-es szezonja Chicagóban: a versenyben vezető Scott Dixon az utolsó kanyar előtt a bajnoki cím felé száguldott, amikor kifogyott autójából az üzemanyag. Dario Franchitti, akinek szintén nyernie kellett a bajnoki cím elhódításához, ott volt a nyomában, és azonnal lecsapott a felszabaduló pozícióra. Amint átvette a vezetést, célba is ért, ezzel ő nyerte meg az idei pontversenyt. A skót pilóta 1999-ben már közel járt a sikerhez, de miután Juan Pablo Montoyához hasonlóan 212 pontot gyűjtött, a győzelmek száma döntött a kolumbiai javára. Egy évvel később nem tudott harcba szállni a bajnoki címért, mivel az idény előtti tesztelés közben súlyos balesetet szenvedett. Felépülése után 2003-ban célozhatta meg ismét a bajnoki trófeát, de súlyos motorbalesete miatt nem tudta végigversenyezni a szezont.

Újabb lassú felépülés következett, és sokan már azt is megkérdőjelezték, újra versenyképes lesz-e, de csapatfőnöke, Michael Andretti továbbra is bízott benne. Franchitti az idén zsinórban tizedik szezonját kezdte el Andretti istállójában, és ez az idény végre nem hagyott kívánnivalót maga után. Megszerezte első Indy 500-as győzelmét, és további két viadalt megnyerve a pontverseny esélyeseként várta az idényzárót. Az előjelek nem voltak biztatóak, augusztusban két egymást követő hétvégén hatalmasat bukott, szerencsére megúszta sérülés nélkül, és egyetlen versenyt sem kellett kihagynia. Az utolsó futamon aztán a kétszáz körös viadal végén drámai körülmények között legyőzte Dixont (végül 13 pontos különbséggel, 637–624-re nyert), és örömittasan borulhatott felesége, Ashley Judd színésznő nyakába. Franchitti már a jövőjét tervezgeti, ha igazak a híresztelések, elhagyja Andretti csapatát, és a rivális Ganassihoz szerződik. No nem az IRL-be, hanem a NASCAR-ba, amelyben korábbi riválisa, Montoya csapattársa lehet.

Legfrissebb hírek

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
29 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
52 perce

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
55 perce

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
2 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik