A defekt oka is a belharc?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.08.29. 23:44
Címkék
A Sport Bild szerint Fernando Alonso letiltotta autóinak adatairól Lewis Hamiltont, így az angolnak kellett beállítania saját McLaren-Mercedesét a Török Nagydíjra, és közvetve ez okozta a versenyen történt defektet. A csapat cáfol.

Fernando Alonso a McLaren csütörtöki isztambuli megbeszélésén elérte, hogy ne kelljen megosztani autója összes beállítási adatát Lewis Hamiltonnal, akinek így túlságosan alulkormányozott lett az autója, és ez vezetett az angol defektjéhez vasárnap – ezt az elméletet közölte a Sport Bild a szerdai számában. A Bridgestone keddi közleménye szerint Hamilton túlzott ellenkormányozása a nyolcas kanyarban átlag feletti szemcsésedést idézett elő a jobb első gumi felületén, és a kilences kanyar előtti fékezéskor ezek a szemcsék rögöt képeztek, ami defekthez vezetett. Az ellenkormányzásra pedig azért volt szükség, mert a McLaren-Mercedes túlkormányozott volt.

Azok után, hogy a Török Nagydíj előtt ismét béke telepedett a McLarenre, a német hetilap megtalálta az összefüggést a defekt és az istálló belháborúja között.

Alonso többször is kifejtette a nyáron, nem érzi, hogy a McLarennél különösebben megbecsülnék, nem bánnak vele kétszeres világbajnokhoz méltóan. Elárulta, hogy minden pályán nagyrészt az ő tapasztalatai alapján állítják be az autókat a versenyre, Hamilton szinte teljes mértékben átveszi az ő adatait. Alonso a spanyol sajtónak adott interjúiban többek között ezt is igazságtalannak tartotta, hiszen miután rájött, hogy Hamilton remek pilóta, nem érezte, hogy segítenie kellene.

Úgy vélte, azzal, hogy mindent meg kell mutatnia Hamiltonnak, a saját vb-esélyeit csökkenti, hiszen az angol nem átlagos újonc, sokkal több annál. A Sport Bild szerint éppen ezért a csütörtöki, többórás megbeszélés során Alonso elérte, hogy ne kelljen minden részletet megosztania Hamiltonnal, akinek így nehezebbé teheti a versenyeit, és növelheti saját vb-esélyeit. Hamiltonnak persze kiütközött a rutintalansága, és bár mérnökeivel azt meg tudta oldani, hogy a nyolcas kanyarban gyorsan menjen – a vezetési stílusából adódóan feküdt is neki autója alulkormányozottsága –, de figyelmen kívül hagyták a jobb első kerékre ható erők miatt kialakuló szemcsésedést.

Alonso viszont eközben kifejezetten kímélte a jobb első kerekét, azaz sokkal kevésbé terhelte a nyolcas sorszámú, hoszszú, gyors balkanyarban.

A McLaren azonnal reagált a németek cikkére, az f1-live.com internetes oldal kérdésére közölte, hogy semmi sem változott a Török Nagydíjon, a cikkben leírtaknak nincs valóságalapjuk.

„Továbbra is nyilvánosak a pilóták beállításai egymás számára, teljes az adatforgalom a csapaton belül” – közölte a McLaren.

Hamilton defektjéről Kimi Räikkönen Monzában beszélt, s elmondta, a kollektív teszt első napja után elégtételt érzett az angol balszerencséje miatt. A finn az idén kétszer esett már ki műszaki hiba miatt, és többször hangoztatta, hogy a világbajnoki cím megnyeréséhez a többiek, elsősorban Hamilton balszerencséje szükséges számára.

„Minden verseny után megkérdezik, mit gondolok a vébépontversenyről, és mindig azt mondom, hogy csakis az utolsó futam, a Brazil Nagydíj utáni sorrend számít. Addig minden megtörténhet – mondta Räikkönen. – A törökországi verseny csodálatos példa: Hamiltonnak remek napja volt, erősen versenyzett, de váratlanul defektes lett a gumija. Gyűjtött néhány pontot, de nem annyit, amennyire számított. Még semmi sem dőlt el.”

A két McLaren-pilóta volt a főszereplője a monzai teszt szerdai napjának is. Noha csak délután körözött, Alonso volt a leggyorsabb, három tizeddel megelőzve csapattársát, és majd’ hattal Nick Heidfeldet.

Legfrissebb hírek

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
29 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
53 perce

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
56 perce

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
2 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik