A szerencse bizony forgandó (1)

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.08.27. 00:01
Címkék
Felipe Massa megnyerte a Török Nagydíjat, amelyen a vb-éllovas Lewis Hamilton defektje volt a legfontosabb momentum. A McLaren brit sofőrje a harmadikról az ötödik helyre esett vissza, mindhárom ellenfele közelebb került hozzá a pontversenyben.

Lewis Hamiltonnak nincs sze rencséje a McLaren-Mercedes jobb első kerekével, könnyen előfordulhat, hogy autójának ez a része okozza majd a vesztét, s az újonc pilóta nem lesz világbajnok. Azután ugyanis, hogy a Nürburgringen az időmérőn rosszul felcsavarozott gumijának defektje miatt csak a 10. helyről indulhatott, és végül elszalasztotta a pontszerzést, Törökországban egy újabb defekt ismét a dobogós helyezéstől fosztotta meg.

Az idén másodszor nem állhatott fel a pódiumra, mindkétszer nagy szerepe volt benne a jobb első kerék meghibásodásának. Ennek a két versenynek pedig óriási szerepe van abban, hogy öt futammal az idény vége előtt Fernando Alonso öt-, Felipe Massa 15, Kimi Räikkönen pedig 16 pontos hátránnyal üldözi az angolt – és nem többel.

Ám éppen ezért reménykedtek az ellenfelek, akik tudják, hogy csak úgy érhetik utol a zseniális újoncot, ha gondjai adódnak. A mostani futam után valóban reménykedhetnek a világbajnoki cím megszerzésében, hiszen valóban négyesélyessé vált a küzdelem.

A Ferrari pilótái kihasználták autójuk adottságait, a gyors kanyarokkal teletűzdelt pályán a papírformának megfelelően kettős győzelmet arattak. Nem voltak egyértelmű fölényben a McLarenhez képest, de ezt nem is várhatjuk el ebben a szezonban, amikor nüanszok döntik el a versenyeket.

A Scuderia pilótái ezúttal a rajtnál kovácsoltak előnyt abból, hogy a pálya tiszta, felgumizott oldaláról indultak, és a lágyabbik keverékkel faképnél hagyták a kemény abroncsban bízó mclareneseket. Massa és

Folytatás a 13. oldalon

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
25 perce

Muszukajev visszavágott az olimpiai bronzmeccsért, már Bajcajev is negyeddöntős a vb-n

Birkózás
54 perce

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
1 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
1 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
1 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
2 órája
Ezek is érdekelhetik