Debreceni diadal

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.08.21. 12:49
Címkék
Török Dániel nyerte meg az 5. K–1 Magyar Nagydíjat. A debreceni verseny döntőjében a magyar harcos a francia Souleimane Konatét győzte le. A végső győzelemre ugyancsak esélyesnek tartott Meiszter Gábor meglepetésre már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült.

A debreceni virágkarnevál előestéjén – a várakozásoknak megfelelően – mintegy ötezren ültek a Főnix Csarnok lelátóin és a ring körül, bizonyítván, hogy aki a K–1et szereti, bizony nem hiányozhat az ötödik Magyar Nagydíjról. A program ugyan – visszalépés miatt – egy betétmeccsel megrövidült, a nézőknek így sem lehetett okuk panaszra. Az összecsapások – egy-két kivételtől eltekintve – hatalmas küzdelmet hoztak, közben az esemény sztárvendége, a kétszeres K–1-világbajnok holland Remy Bonjasky úriemberként feszített fekete öltözékében. „Jó estét kívánok, Debrecen!” – köszöntött mindenkit az illusztris vendég magyarul. Bravó!

És még egyszer bravó! De ezt a dicséretet már Veres Ádám érdemelte ki, aki végig nagyobb iramot diktálva szinte bedarálta Meiszter Gábort, a nagydíj történetének első győztesét. Aztán Bonjasky is szomorkodhatott, mert honfitársa, Mark Bos alulmaradt Török Dániellel szemben. A harmadik selejtezőben Souleymane Konate volt a király Ferencz József ellenében. A francia lendületesen, jobb és bal térdével váltakozva rugdalta a magyar fiút, aki viszont mindent kibírt. A eredményhirdetéskor a győztes nem véletlenül emelte fel a levegőbe. A negyedik páros ütközete némi csalódást okozott, leginkább a végső sikerre pályázó Zilai Sándor passzivitása volt meglepő. A debreceniek sokszoros utcaiharcos-bajnok kedvence szinte megadta magát az ugyanabban a műfajban legutóbb diadalt arató Jánosi Lászlónak.

Az elődöntőben Török Dániel spórolhatott az energiával, hiszen csak az utolsó menetet hajtotta meg Veres Ádám ellen, de ez is elégnek bizonyult a sima győzelemhez. A francia Konate más taktikát választott, nagyon bekezdett, végig irányított, és bár Jánosi László szívósan ellenállt, a vereséget nem tudta elkerülni.

A finálé előtt két presztízsmérkőzés következett. A debreceni Nagy Tibor 2:1-re kikapott svájci riválisától, míg a K–1 jelenlegi legjobb magyarjaként számon tartott Karacs Attila a kétszeres olasz bajnokot, Luca Sabatinit leckéztette meg.

A Magyar Nagydíj döntőjében a meccs közepétől egyre inkább kidomborodott Török Dániel fölénye. Az eleinte félelmetesnek tűnő Souleimane Konate hamar védekezésre kényszerült, vitathatatlan volt a magyar versenyző fölénye. A francia padlót fogott, Törököt éltette a publikum, jogosan vehette át a győztesnek járó serleget a sztárvendégtől. Remy Bonjasky elismerően nyilatkozott a rendezésről: „Örülök, hogy Magyarországon ilyen népszerű lett a sportág, és biztos vagyok benne, hogy előbbutóbb a legjobbak között is találkozhatunk majd magyar harcosokkal.”

Legfrissebb hírek

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
8 perce

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
35 perce

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
47 perce

A csodák világának kapujában – az 1955-ös férfi kosár Eb, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
1 órája

Klub-vb: Brazília érdeklődik a 2029-es torna rendezése iránt

Klub-vb
1 órája

„Már nemcsak tartok valahová, hanem kezdek odaérni az európai elitbe” – Takács Boglárka

Atlétika
1 órája

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik