Szerb óriás a győrieknél

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2007.08.18. 23:51
Címkék

Nehéz helyzetben dolgoznak a győri férficsapatnál, hiszen évről évre átalakul a keret, így Tóth László vezetőedző minden szezon előtt újrakezdheti az építkezést. Most is nagy volt a jövésmenés az ETO FKC-nél, de úgy tűnik, lassan kialakul a végleges keret.

Valódi nagy fogásról is beszámolhattak a klub vezetői, szerződtették ugyanis a 206 centiméter magas átlövőt, Milan Ognjanovicsot. A szerb kézilabdázó próbajátékra érkezett a Rába-parti városba, az eredeti tervek szerint még a hétvégi Balaton-kupán is tesztelni szerették volna, ám a termetes fiatalember produkciója hamarabb meggyőzte a szakmai stábot, s kétéves szerződést kötöttek vele. Ognjanovics átigazolása azért is kézenfekvő, mert időközben kiderült, hogy a néhány héttel ezelőtt megszerzett átlövő, Jablan Vuko nem marad a zöld-fehér klub kézilabdázója. A montenegrói játékos korábban műtött térde nem bírta az edzések terhelését, sokszor kihagyta a gyakorlásokat, ezért közös megegyezéssel megválik tőle az ETO FKC, így lehetőség van még egy idegenlégiós szerződtetésére. A jelöltek – a román Andrei Botos és a szerb Mirko Milasevics – néhány napja a csapattal gyakorolnak, a Balaton-kupán bizonyíthatnak.

Hogy ne legyen teljes az öröm, kiderült, hogy Szabó Andrásra legalább két hónapig nem számíthat Tóth László. A játékos Achilles-ín-sérülése nem javult, gipszcsizmát kapott, hosszú hetekig nem gyakorolhat együtt a társakkal. Ha viszont felépül, jó kezekbe kerül, hiszen új gyúrója van az együttesnek. Polgár László nem ismeretlen a győri szurkolók előtt, tagja volt az ETO bajnokcsapatának.

Legfrissebb hírek

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
1 perce

Argentin elnöke és sportigazgatója lesz a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
5 perce

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre írt alá Sopronban

Kosárlabda
11 perce

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
38 perce

A Csíkszereda bejelentette Ferenczi János érkezését

Minden más foci
53 perce

Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

Kosárlabda
1 órája

Női kosár: Lelik Réka marad Miskolcon

Kosárlabda
1 órája

Kézi: az argentinokat is legyőzte a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik