Már van ok a mosolyra

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2007.08.09. 00:46
Címkék

Nem túlzás, Nagy Tamás, a REAC kétszeres válogatott labdarúgója újjászületett. A 31 éves játékos csaknem egy évet hagyott ki súlyos térdsérülése miatt, s már-már úgy tűnt, abbahagyja a futballt.

„Tavaly ősszel a Tatabánya játékosaként a Vasas elleni meccsen sérültem meg. Elszakadt a térdszalagom, éreztem, nagy a baj, s aggodalmamat csak növelték az orvosi vélemények – mondta Nagy Tamás. – Novemberben műtöttek, s bár hittem a gyógyulásban, mégis volt olyan időszak, amikor a visszavonulásra gondoltam. Gyötrelmes napok következtek, ám hála Somodi László rehabilitációs edző segítségének, a tavasszal már előfordult, hogy egy-egy egyéni edzés után mosolyogtam is.”

Nagy Tamásra nem tartott igényt a Tatabánya, a vezetőség úgy érezte, pénzkidobás sérült játékost tartani a keretben. Így egy ideig az NB II-es Soroksárral edzett, s aztán jött az újabb segítség, megkereste a REAC. Már az előkészületi mérkőzéseken látszott, nincs baj a motiváltsággal, az akarattal, s ma már a gyorsasága és az erőnléte is közelít az optimálishoz.

„Hálával tartozom a REACnak – folytatta Nagy Tamás. – Két meccsen vagyok túl, s most volt csapatom, a Tatabánya elleni mérkőzésre készülhetek. Mondanom sem kell, óriási becsvággyal várom a kezdő sípszót, mert ha játszom, bebizonyítom, hogy valóban újjászülettem, s harmincegy évesen sem lehet leírni.”

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
1 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
3 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
3 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
4 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
4 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik