Döntőben az oroszok

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.16. 23:02
Címkék

Oroszország lesz az olaszok ellenfele a tenisz Federation-kupa szeptemberi fináléjában, miután az elődöntő párosmeccsén szoros csatában legyőzte a házigazda Egyesült Államokat. A sérült Serena Williamst nélkülöző amerikaiaknál Vania King és Meilen Tu is elbukta a maga egyesmeccsét, így aztán – bár az egy héttel korábban a negyedik egyéni wimbledoni bajnoki címét megszerző Venus Williams hozta mindkét találkozóját – a párosra maradt a döntés. Ott azonban hiába számított esélyesebbnek az idősebbik Williams nővér és a párosranglista második helyezettje, Lisa Raymond, utóbbinak nem ment eléggé jól a játék, amit Jelena Vesznyina és Nadja Petrova ki is használt, és 7:5, 7:6-ra győzött. „Roppant csalódott vagyok, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam jobban játszani” – kesergett Raymond, akit szövetségi kapitánya, Zina Garrison (egykor maga is klasszis teniszező volt) gyorsan a védelmébe vett: „Mindent megpróbált, nagyon kevésen múlott a győzelem.” A kapitány azonban Williamst dicsérte a leghangosabban. „Minden elismerést megérdemel, hiszen egy fárasztó wimbledoni bajnokság után érkezett meg, közben órákat töltött a reptéren, de keményen, alázattal dolgozott, megnyert két meccset, majd vállalta a párost is.” Venus Williams azonban – érthetően – el volt keseredve. „Azért jöttem, hogy győzzünk. Jó érzés tudni, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, de elkeserít, hogy ezúttal ez is kevés volt” – mondta. Az amerikaiak kudarcsorozata tehát tovább tart: neves teniszezők ide vagy oda, 2003 óta nem jártak a Fed-kupa fináléjában, győzniük pedig legutóbb hét éve sikerült. A finálé házigazdái az oroszok lesznek, akik a harmadik döntőjüket játszhatják az utóbbi négy esztendőben – 2004ben és 2005-ben a győzelmet is megszerezték.

Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
29 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
44 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
49 perce

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a magyarok csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik