Szó sem lehet lötyögésről

Nehéz volt az újrakezdés?Nehéz volt az újrakezdés?

Nem. Rosszabbra számítottam – mondja Kovács Katalin. – Megérkeztem Szolnokra, s már vártam, hogy edzhessek.

A négy ezüst után a munkába menekült?

Nem hiszem, hogy menekülnöm kellene az ezüstök után, viszont tudom, hogy van tennivalóm éppen elegendő a világbajnokságig.

A nyilatkozatára gondol, mely szerint rossz formában volt Pontevedrában?

Valamit félreérthettek, nem mondtam ilyesmit. Sőt. A formámmal nem volt semmi baj. Inkább a körülményekkel, de ezt hagyjuk, még azt hinné, mentegetőzöm.

Azért érdekelne…

Amikor megérkeztünk, és lementem a pályára, minden nagyon tetszett. A víz, a környék, minden. Aztán amikor hajóba ültem, kiderült, hogy szinte elviselhetetlen a hullámzás. Az első napokban nem zavart, itt, Szolnokon is gyakran fúj a szél, megszoktam már, de ott folyamatosan lötyögős volt a víz.

Lötyögős…?

Igen. Olyan, mint amikor egy lavór vizet megkevernek… Napról napra kevésbé élveztem a kajakozást, zavart, hogy mindig sokan voltunk egyszerre a pályán, ha pedig kicsit kiürült, máris jöttek a katamaránok a gyerekekkel. Rám ült ez az egész.

Az nem számított, hogy három esztendeje nem ment egyest világversenyen?

Nem tudom… Lehet, hogy számított, de hagyjuk… Már csak azért is, mert az edzőtáborban szinte reggeltől estig versenyzünk egymással, hol nyolcan, hol hatan, hol hárman, mikor hányan vagyunk. A hangulat biztos más, mint egy nagy versenyen, a színvonal azonban – és ez a fontosabb – garantálva van.

Eléggé feltűnő volt, hogy mindkét egyesben a hajrában kapott ki.

Nekem is feltűnt, elhiheti. Féligmeddig már az okát is tudom, sőt azt is sejtem, mit kell tennem, hogy többé ez ne forduljon elő velem.

Látom, az optimizmusa nem hagyta el.

Nézze, sokan sajnálnak most engem, ami jólesik, de az az igazság, hogy én nem szeretem, ha sajnálnak. Ráadásul most nincs is miért. Nem nyertem aranyat, ennél nincs roszszabb érzés, de nem dőlt össze a világ. Nem arról van szó, hogy a hatba sem kerültem be, az első helyről maradtam le. Michael Schumacher sem végzett mindig az élen, Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton sem nyer mindig – bocsássanak meg nekem, hogy velük példálózom – mégis tudja mindenki, mennyit érnek. A sport egyébként különös műfaj, nem biztos, hogy akkor edzettél a legtöbbet, a legjobban, akkor vannak leginkább rendben a dolgaid, amikor nyersz a végén, a győzelem viszont megszépíti a dolgokat, minden pillanatot igazol – visszafelé.

Ha már a múltat említi… Az atlantai olimpián tartalék volt, attól kezdve viszont folyamatosan felfelé ívelt a pályája – a mostani Európa-bajnokságig.

A sors tudja, mit akar, és hosszú távon igazságos. Én pedig szerencsés ember vagyok, hiszen úgy is alakulhatott volna az életem, hogy elkezdek kajakozni, sodortatom magam az árral, meg is teszek mindent a sikerért, meg nem is, és nem lesz részem annyi örömben, boldogságban a vízen, mint eddig volt. Ami pedig a pályám ívét illeti, ennek is csak visszatekintve van értelme. Egyébként pedig mindig a pillanat számít, az adott nap, az adott edzés feladata. Most éppen az, hogy a Pontevedrában történteken úgy lépjek túl, hogy több legyek, mint voltam, hogy tanuljak a történtekből. Sikerülni fog. Miért ne sikerülne, hiszen a pofonokat ugyan eddig is megszenvedtem, de rendre erősebb lettem tőlük.

Megjegyzem, a szerencsénél több kellett, hogy idáig eljusson, a tehetség mellett például a tudatosság is.

A csúcsra másképp képtelenség feljutni. Amikor apróságok döntenek a sikerről és a kudarcról, minden történést értelmezni kell, és azután persze a helyére tenni. Nálam az is számíthat, hogy gyerekkoromban sohasem kényszerítettek arra, hogy edzésre menjek, rám bízták, megyek-e vagy sem. Én pedig mentem a saját elhatározásomból. Már akkor önálló voltam, önálló lehettem.

Tudna élni kajakozás nélkül?

A kajakozás az életformám. Hogy értse… Ha szabadságon vagyok, napokig nem tudok mit kezdeni magammal, eltervezem, mi mindent csinálok majd reggeltől estig, aztán beleveszek a tennivalókba. Ha felkészülés van, az más. Délelőtt edzés, aztán elintézek néhány dolgot, ebéd, pihenés, újabb edzés, és még utána is sikerül túl lennem néhány házi feladaton. Magyarán ha a kajakozás köré szerveződik a napom, minden rendben van.

Még a boltjába is be-benéz?

Ilyenkor, versenyidőszakban nem nagyon. Ami nem jelenti azt, hogy ne venném komolyan, nem véletlenül kezdtem el a bútorokkal foglalkozni. Szétaprózni viszont nem akarom magam, társaim remek szakemberek, jellemző, hogy ők csináltak kedvet a tervezéshez is. Ha kell, beszélünk egymással, aztán ha jön a holt szezon, több időm jut az üzletre.

Addig még ott a világbajnokság Duisburgban és az előolimpia Pekingben…

Nagyon siet… Egyelőre még Szolnokon élek, ahol nem érdemes messzebb nézni az éppen következő edzésnél.