Nery Castillo lett az új sztár

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.08. 00:19
Címkék

A százszázalékos teljesítménynyel továbblépő Argentína mellett a szintén veretlenül továbbjutó Mexikó is a Copa América nagy esélyesei közé emelkedett. Hugo Sánchez alakulata első meccsén éppen a címvédő Brazíliát győzte le 2–0-ra, majd Ecuador együttesét múlta felül 2–1re, aztán a csoport utolsó, tulajdonképpen tét nélküli meccsén gól nélküli döntetlent játszott Chilével, így csoportelsőként Paraguayjal játszik a negyeddöntőben. A szép sorozat egyik főszereplője, a mindössze 23 éves Nery Castillo, az Olympiakosz csatára Brazília és Ecuador ellen is eredményesnek bizonyult, pedig sokáig az sem volt biztos, hogy a mexikói válogatott mezét ölti magára.

Castillo szülei hároméves korában elhagyták Mexikót, és Uruguayba költöztek, a kis Nery itt kezdett el focizni. Tizenhat éves korára a Manchester United is szemet vetett rá, azonban a támadó nem kapta meg a szükséges munkavállalási engedélyt, így az üzlet kútba esett. Nery Castillo ekkor került a görög Olympiakoszhoz, ahol az elmúlt szezont is beleszámítva eddig hat bajnoki címet ünnepelhetett, igaz, problémás viselkedése miatt nem mindig számított stabil kezdőnek az együttesben. A hét, Görögországban eltöltött év után szóba került, hogy görög állampolgárságot is kaphatna, és állítólag ezt Otto Rehhagel szövetségi kapitány is szorgalmazta, mivel szívesen látta volna a középpályán is bevethető játékost a görög nemzeti együttesben – így az uruguayi és a mexikói mellett egy harmadik válogatott is csábította a támadót. Nery Castillo végül Mexikót választotta, és ebben állítólag nagy szerepe volt honfitársának és barátjának, Giovani Dos Santosnak, a Barcelona ifjú üdvöskéjének és a hazájában idolként tisztelt szövetségi kapitánynak, Hugo Sáncheznek is.

„Szerencsés vagyok, hogy ismét bajnok lehettem az Olympiakosszal, és szerencsés vagyok, hogy itt lehetek a Copa Américán. Jelenleg karrierem legsikeresebb időszakát élem ” – mondta Nery Castillo az Ecuador elleni mérkőzés után. Nem csoda, hogy édesapja – aki egyben az ügynöke is – kijelentette, hogy a Chelsea mellett több olasz és spanyol klub akarja átigazolni a fiát, tehát nem lenne meglepő, ha Nery Castillo az ősztől új csapatban folytatná pályafutását. ½

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
27 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
45 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
45 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik