Robinho triplája döntött

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.02. 23:20
Címkék

A brazil válogatott Chile elleni 3–0-s győzelmét követően némileg megnyugodtak a kedélyek a csapat körül, és már a továbbjutásra is jó esélye van az együttesnek. Igaz, a brazilok ezúttal sem játszottak kifejezetten látványosan, de a parádés formában lévő Robinho három góljával eldöntötte a mérkőzést. A Real Madrid támadója először egy vitatott tizenegyesből talált be, majd a meccs hajrájában még kétszer mattolta a chileiek kapusát. Az összecsapás hőse – érthető módon – elégedett volt az eredménnyel. „Úgy érzem, jól játszottam, és nagyon örülök, mert nem mindennapi dolog három gólt szerezni egy mérkőzésen. A győzelemmel már jó esélyünk van a továbbjutásra” – mondta a huszonhárom éves játékos. A brazil sajtó által sokat kritizált Dunga viszont nem emelt ki senkit csapatából. „Lendületes focit játszottunk, igaz, a második félidőig nehéz dolgunk volt. Onnantól már Chile is jobban kitámadott, és nekünk is több helyünk maradt – mondta a brazilok szövetségi kapitánya, majd kitért a chileiek második félidőben kidolgozott veszélyes ellentámadásaira is. – Brazília mindig is támadófocit játszott, ilyenkor elkerülhetetlen, hogy tér nyíljon az ellenfél előtt. De kockáztatnunk kell, ha eredményesek akarunk lenni.” Nelson Acosta, a chileiek edzője egyáltalán nem esett hasra Robinho teljesítményétől. „Két gólját is a meccs végén lőtte, amikor már teljesen kinyílt a védelmünk. Könnyű betalálni, mikor az ellenfél már fáradt, és rohan az eredmény után” – mondta a kapitány. A csoport másik mérkőzésén Mexikó legyőzte Ecuadort, és ezzel már biztosan továbbjutott a Copa América negyeddöntőjébe.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
2 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
21 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
29 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
30 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
59 perce

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik