Menekülés a csömör elől

Nagyon érett már ez a döntés. Az Arsenal szurkolói, akik érthető módon érzelmi oldalról közelítik meg Thierry Henry távozását, nyilván csalódottak és dühösek, ám mégis: ha valakinek szüksége volt a környezetváltozásra, az a francia csatárklasszis. Pocsék évet hagyott maga mögött, lényegében ugyanott tart lelkiállapotát tekintve, mint tartott akkor, amikor nyolc éve az olasz Juventustól az Arsenalhoz szerződött. Torinóban enyhén szólva nem váltotta meg a világot, és amikor honfitársa, Arsene Wenger menedzser az „ágyúsokhoz” hívta a szétesett önbizalmú futballistát, az angol klub hívei prüszköltek, kidobott pénznek minősítették az érte leszurkolt összeget.

Thierry Henry azonban pillanatok alatt meghódította Londont, nyolc év alatt a csapat legnépszerűbb játékosává vált, és ennyi idő elég volt neki, hogy az Arsenal történetének legeredményesebb labdarúgója címet is megszerezze. Odakerülésétől számítva minden évadban ő volt a csapat házi gólkirálya a bajnokságban – kivéve egyet, éppen a most befejeződőt, amikor is döntenie kellett távozásáról vagy maradásáról. Tíz gólt szerzett, eggyel kevesebbet, mint ahányszor Robin van Persie betalált az ellenfelek kapujába, és ez még akkor is trónfosztás, ha tudjuk, a francia a meccseknek több mint feléről hiányzott a Premiershipben. November végéig nem volt gond, az addig lezajló tizenöt fordulóból csupán kétszer hiányzott, a decembert viszont teljesen kihagyta. Utána még ötször pályára lépett, de február közepén végleg elköszönt a szezontól.

Az ok első pillantásra prózai: sérülés. Sőt sérülések: bajlódott az ágyékával, a hasfalával, és gyötörte a háta is. A fájdalmak már korábban jelentkeztek, de egész egyszerűen nem jutott idő a pihenésre. Tavaly az Arsenal a bajnokság és a hazai kupák mellett szerepelt a Bajnokok Ligájában, ahol a döntőig menetelt, majd következett a világbajnokság, és szinte csak szusszanásnyi idő után már pörgött is tovább a mókuskerék: bajnokik, kupák, BL, válogatott. Arsene Wenger ki is fakadt, és összekülönbözött a francia szövetségi kapitánnyal, Raymond Domenechsel, mert kollégája ragaszkodott ahhoz, hogy Henry a barátságos mérkőzéseket se hagyja ki, és így a játékosnak tényleg nem maradt lehetősége, hogy kipihenje magát, és szervezete bosszút is állt rajta a megpróbáltatásokért. Később Henry bevallotta: lelk i leg is elhatalmasodott rajta a csömör. Szinte meg sem tudta különböztetni egymástól a sűrű programban sorjázó mérkőzéseket, és nemcsak izmai, hanem idegei is kezdték felmondani a szolgálatot. Miközben a világ sportlapjai azt találgatták, vajon hol folytatja majd pályafutását, ő azon törte a fejét, visszatérjen-e egyáltalán.

A kulcsszerepet, mint korábban már annyiszor élete során, ezúttal is Arsene Wenger játszotta a döntésében. Az ő kapcsolatuk a kilencvenes évek elejére nyúlik vissza. Thierry Henry a világ talán legjobb utánpótlásnevelő intézet, a L'Institut National de Football diákja volt, és a képzeletbeli osztálytablóról olyan fiatalemberek mosolyognak ránk, mint Nicolas Anelka, Louis Saha, David Trezeguet, Willam Gallas és Jérome Rothen – mára valamennyien válogatott futballisták! Természetesen a nagy klubok folyamatosan figyelték őket, és 1994-ben az akkor 17 éves Henryt a Monaco szerződtette, amelynek edzőjét Arsene Wengernek hívták. A szinte még kamasz játékost megszédítette a Riviéra csillogása. Egy interjúban később elmondta, korábban még rendes kerékpárt is alig látott, most viszont hirtelen belecsöppent a luxusautók, a jachtok és a gyönyörű nők világába, úgy érezte, mintha filmben szerepelne. Ha nincs Arsene Wenger, ez a film aligha végződik happy enddel, és Henry egyike lett volna a szegény sorból felemelkedő, ám a gazdagságot elviselni képtelen szépreményű futballistáknak. Az edző azonban hamar észhez térítette, és ezzel megmentett egy klasszist a világ labdarúgásának, majd később is a hóna alá nyúlt, amikor a szerencsétlen torinói esztendő után az Arsenalhoz szerződtette.

Nem véletlen tehát, hogy amikor a Barcelona várta Henry válaszát, a játékos megkérdezte a pótapjaként tisztelt mestert, és amikor az elmondta, hogy egy év múlva alighanem távozik, ő is a búcsú mellett döntött. Csak gyaníthatjuk, hogy pusztán megerősítést várt Wengertől, és a szíve amúgy is elhúzta Londonból. Angliában már mindent elért, bajnoki címet, kupagyőzelmeket, többször volt gólkirály, a játékosok szavazatai alapján az év játékosa, egyedül a nemzetközi porondon maradt hoppon, semmit sem nyert a londoniakkal.