Jó úton Peking felé

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2007.06.26. 22:59
Címkék
Bedák Pál fölényes győzelmekkel szerzett aranyérmet az európai uniós országok Dublinban megrendezett, szombaton befejeződő bajnokságán. A 48 kilósok között vitathatatlanul ő volt a legjobb, csak egyvalakivel akadt némi gondja – saját magával.

Valóban elégedetlen?

Igen. A negyeddöntőben még görcsös voltam, túlzottan nagy volt bennem a győzni akarás. A döntőbe jutásért vívott mérkőzés is így kezdődött, de a végére már kezdtem feloldódni. A fináléban pedig már minden rendben volt, élveztem a bokszot.

Mennyire tudta beépíteni az edzéseken gyakorolt új elemeket?

Igyekeztem végrehajtani, amit a mesterem, Szántó Imre kért tőlem, annak feltétlenül örülök, hogy a fináléban ez majdnem maradéktalanul sikerült. De sokat kell még gyakorolnom, már csak azért is, hogy minél ritkábban legyen görcsös Bedák Pál a szorítóban.

Az ősszel világbajnokság lesz Chicagóban, a negyeddöntő olimpiai kvótát ér…

Ne haragudjon, erről most nem szeretnék beszélni. Igyekszem mindent megtenni a jó eredmény elérése érdekében, aztán majd kiderül, hogy mire lesz elég.

A világbajnoki felkészülés mikor kezdődik? Kapott pihenőt?

Igen, két hétig kerülöm az ökölvívást, strandolok, pihengetek, feltöltődöm. Aztán kezdődik a hosszú és nehéz edzésidőszak a világbajnokságig.

Hogy szolgál az egészsége?

Köszönöm, sérülésmentes vagyok, igyekszem vigyázni magamra. Mérkőzés közben persze ez nemigen lehetséges, a ringben a fő cél az, hogy az edzői utasításokat betartva szabályos boksszal nyerjek.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik