A fenyegetés árnyékában

Nem érzi furcsának, hogy elment az évzáró vacsorára azok után, hogy távoznia kellett a Fradi kispadjáról?Nem érzi furcsának, hogy elment az évzáró vacsorára azok után, hogy távoznia kellett a Fradi kispadjáról?

Először is pontosítsunk: nem távoznom kellett, hanem felajánlottam a lemondásomat, és két perc alatt elfogadták – válaszolta Gellei Imre. – Ez azért nem ugyanaz.

Rendben. Ugyanakkor utólag is kicsit érthetetlen, hogy erre már az első vereség után sor került.

Hosszú folyamat következménye volt. A pohár nálam azzal telt be, hogy a Kecskemét elleni meccs előtt a vezetők magukhoz hívták a játékosokat, majd engem is meghallgattak, holott a sorrendnek fordítottnak kellett volna lennie, majd ugyanezen a héten a mérkőzést megelőző edzésünkön néhány kigyúrt szurkoló molesztálta, fenyegette a játékosokat, és ezt roppant nehezen viseltem el.

Folyamatos vészjelzés a vezetőknek – hiába

Ez elég volt a lemondáshoz?

Mondtam, hosszú folyamat végén jutottam el odáig. Decemberben a sarkamra álltam, és kijelentettem, hogy az alapcsapatból senki sem mehet el, ha fel akarunk jutni. Ehhez képest elengedték Tímár Krisztiánt, Bognár Zsoltot – ő egyébként később visszajött –, és a védelem fele ezzel kiesett. Egy keretet a minősége jogosít fel a bajnoki címre, nálunk viszont a kiegészítő emberekből előlépett játékosokról kiderült, hogy korábban nem véletlenül voltak kiegészítők. Folyamatosan küldtem a vészjeleket a vezetőknek, hiába.

Mi volt a válaszuk?

A klub APEH-tartozása. Én pedig azt mondtam, a kettő nincs köszönő viszonyban egymással, el kell döntenünk: törleszteni akarunk, vagy bajnokok lenni? Ők azt felelték, a Fradinak így is, úgy is bajnoknak kell lennie, ami ellentmond minden szakmai érvnek, és bevallom, nagyon bántotta az önérzetemet, hogy kézlegyintéssel intézték el a kéréseimet. Szerettem volna például Hegedűs Gyulát és Jeremias Buzt megszerezni Tímár Krisztián és Bognár Zsolt pótlására, hiszen két távozó helyét kellett volna betölteni, de a vezetőktől azt a választ kaptam, hogy nem áll módjukban mindkét játékos szerződtetése.

Ennyire nem volt befolyása az eseményekre?

Mit tehettem volna? Az önök lapjában olvastam, hogy Alex Ferguson szerint a mai futballban korlátlan vezetési jogkörre van szükség, nekem viszont még csak korlátozott sem volt. Jöttek az elnökök, hozták az embereiket, akik mindenbe beleszóltak, abba is, amihez nem értettek. A Fradi pedig nem próbacsapat, nem szabadna vele hazardírozni. Ráadásul mindig azt hallottam, hogy nekünk a pénz miatt létkérdés a kupagyőzelem, holott számunkra a feljutás, a viszszakerülés volt az elsődleges, mert az lett volna a jövő alapja.

Mennyire gazdag lett a magyar futball…!

Kire támaszkodhatott egyáltalán?

Egy ideig például a közönségre, a szurkolók szeretetére. Az ősszel imponálóan segítettek át bennünket a nehéz pillanatokon, ám amikor Makón néhány percig háttal álltak a pályának, már láttam, ennek vége. Később megtudtam, mindez vezetői sugallatra történt.

Kinek a sugallatára?

Elég legyen annyi, hogy az egyik, a szurkolói körből kikerülő vezető úgy akarta kifejezni elégedetlenségét amiatt, hogy nem mindig nyerünk, ha meg igen, nem feltétlenül kéthárom góllal, hogy ilyen akciókat szervezett.

A játékosok közül kik voltak a támaszai?

Csak tisztelettel tudok beszélni az idősebb játékosokról, mert akkora teher volt rajtuk, amekkorát nehezen lehet és nem is mindig tudtak elviselni. Nem véletlen, hogy sorsdöntő szituációkban büntetőket hibáztak, idegileg megtépázta őket, hogy mindenki tőlük várta a sikert.

És a fiatalok?

Ők tehetségesek, de egyrészt még nem képesek folyamatosan biztosítani a jó eredményeket, másrészt nemigen tudták feldolgozni, hogy állandóan rajtuk lógtak a menedzserek, különösen akkor, ha a hitegetésnek csalódás lett a vége. Jó példa erre Bartha László esete.

Lipcsei Péter, Tököli Attila, Dragóner Attila, Bojan Lazics – mind tapasztalt, zömmel válogatottat is megjárt futballista. Velük sem lehetett átlendülni a holtponton?

Egy csapat olyan, mint a lánc: annyira erős, mint a leggyengébb szeme, futballistája. Nálunk pedig a fiatalok a Vasas elleni kupakudarc után félni kezdtek, vajon megfelelnek-e a feladatnak, és innentől kezdve minden teher az idősekre hárult. Márpedig ez hosszú távon nem vezethet eredményre. Higgye el, ez a csapat sokkal többet érdemel, mert megmaradt szurkolói is nagyszerűek, azon pedig mindenkinek el kell gondolkodnia, hogy két, rendkívül népszerű együttes, a Fradi és a Haladás adminisztratív okokból hiányzott, illetve hiányzik az élvonalból. Úgy látszik, túl gazdag a magyar futball, hogy ilyen eseteket is megengedhet magának...

Nem volt ősfradista, de a csapat a szívéhez nőtt

Látta a Baktalórántháza elleni meccset?

Persze. Nagyon fájt, hogy a szurkolók azt kiabálták, egyszerűen senkik vagytok. Nos, minket senkikké tettek, felőröltek minket a klubon belül zajló idegi harcban. Ugyanakkor az is igaz – bár senkit sem szeretnék minősíteni –, hogy a jelenlegi Ferencvárosra roppant nehéz év várna az élvonalban.

Még mindig nem mondta el, miért ment el a vacsorára.

Mert ott kellett lennem. Amikor elfogadták a lemondásomat, az öltözőben kijelentettem, hogy remélem, kilenc forduló elteltével az én nyakamba is akasztanak egy aranyérmet. Márpedig ha igényt tartottam a dicsőségre, most, a kudarc után is ott volt a helyem, és szembe kellett néznem a játékosokkal. Meg is tettem, és láttam, rendkívül rossz lelkiállapotban vannak, nagyon bántja őket, hogy nem sikerült feljutniuk. Ezért is tiltakozom ellene, hogy bárki senkiknek nevezze őket, mert nem az elszántságukon múlott a siker. Én kívülről érkeztem, nem vagyok ősfradista, de ez a csapat nagyon a szívemhez nőtt. Életem egyik legszebb emléke, hogy tavaly nyáron dacból mindenki összefogott, a csapat és a szurkolók együtt lélegeztek. Ez csodálatos élmény volt. Kár, hogy ez a tavaszra teljesen szertefoszlott.

Mit tudott mondani a vacsorán azoknak a vezetőknek, akik áprilisban két perc alatt elfogadták a lemondását?

Semmit. Ők ugyanis nem érezték szükségét, hogy eljöjjenek a vacsorára. Egyikük sem…