Harcosan búcsúzott

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2007.06.14. 23:31
Címkék
Miközben a női élmezőny jelentős része a birminghami füves pályás viadalon már a wimbledoni tornára hangol – bár a csütörtöki versenynap elúszott az esőben –, Szávay Ágnes a Roland Garroson mutatott salakpályás remeklését Barcelonában is folytatta. Ez annak ellenére is igaz, hogy a negyeddöntőben 7:6, 6:4-es vereséget szenvedett a hatodik kiemelt amerikai Meghann Shaughnessy ellen.

Az első százba e hét elején bekerülő magyar lány az első játszmát rögtön a sírból kezdte. Semmire vesztette el az első adogatójátékát, és utána hiába volt három bréklabdája, 0:3ról, reménytelennek tűnő helyzetből kellett megkezdenie a felzárkózást. Ami annyira jól sikerült, hogy a szettért rövidítésben küzdött meg Shaughnessyvel! A tie break katasztrofálisan indult, csak 0–4-nél jött az első Szávay-poén. A felzárkózás sem sikerült, az amerikaié lett az első játszma, de ellenfele nem omlott össze. Éppen ellenkezőleg – 0:1 után zsinórban megnyert három játékot, azaz úgy tűnt, beindult a Szávay-henger, amely szerdán az elsőként rangsorolt Schiavonét is maga alá gyűrte. 3:1 után az elsősorban párosban villogó Shaughnessy lendületbe jött, ledolgozta brékhátrányát, majd 4:4-nél megint elvette Szávay adogatását, és a sajátjáét hozva elütötte a 18 esztendős magyar tehetséget az elődöntőtől. A wimbledoni torna előtt álló honfitársnőnk beteljesítette előző napi jóslatát: ha olyan ellenállhatatlanul játszott volna, mint egy nappal korábban, csütörtökön is győzhetett volna. A legnagyobb tanulsága számára talán az elbukott rövidítésnek van: jóval felszabadultabban játszhatott volna a második szettben, ha hozza az elsőt, amelyért keményen megharcolt. Szávay Ágnes azonban így is dicséretes mérkőzéseket produkált Barcelonában, hiszen a selejtezőből a főtáblára jutva leütötte a pályáról az első kiemelt Schiavonét, és a nála szintén jóval esélyesebb Meghann Shaughnessyt is alaposan megizzasztotta. S természetesen megint tetemes pontmennyiséggel gazdagította önmagát, vagyis a jövő héten ismét előrelép néhány helyet a világranglistán.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
5 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik