Betegen is remekelt

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2007.05.27. 00:45
Címkék
Vörös Zsuzsanna önbizalomnövelő győzelmet aratott Székesfehérvárott – vírusos fertőzéssel küszködve.

A verseny a június eleji olimpiai kvalifikációs Eb előtti utolsó lehetőség volt, hogy a lányok számot adjanak jelenlegi formájukról. A lövészet és a vívás után az élen nem meglepő módon Vörös Zsuzsanna állt. Persze, ha Vörös, akkor mindenkinek a mostanában elátkozott lovaglás jut az eszébe. A lósorsolásnál a közönség szinte vele együtt fojtotta vissza a lélegzetét. Dömötör… Dömötör? „Még nem ültem rajta, budapesti ló, de láttam a férfi Világkupán, jól ment” – hangzott Vörös reakciója, amelyet egy tanítanivaló, hibátlan lovaglás követett! Volt is kiknek tanulnia tőle, mert Füri Csilla, Tóth Adrienn, Cseh Krisztina, Gyenesei Leila és Juhász Kata is rengeteg pontot „felejtett” a pályán. Vörös Zsuzsanna régi jó szokásához híven tetemes előnyel kezdte a futást, és – ez is hagyomány ilyenkor – simán nyert. „Enyhébb bélhurutot kaphattam el. Émelyegtem, a lovon is megszédültem, a futásnál már csak célba akartam érni. A mellhártyagyulladás és a kézsérülésem okozta kihagyás után, ráadásul edzőtáborból beesve versenyeztünk, így elégedett vagyok, jól jött ez a siker az Európa-bajnokság előtt.” – nyilatkozta Vörös a befutó után.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
5 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
6 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
6 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
7 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
7 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik