Pető Zoltán marad Brüsszelben

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.05.21. 22:57
Címkék

A belga élvonalban szerepelő FC Brussels szurkolói Pető Zoltánt választották az év játékosának. A gyakran középpályást is játszó hátvéd jó szezont zárt, a bajnokságban csapata harmincnégy bajnoki meccséből huszonkilencen lépett pályára, ebből huszonnyolcszor kezdőként, és egy gólt lőtt. „Nagyon örültem a hírnek, igazán sokat számít nekem a szurkolók elismerése – mondta a kilencszeres válogatott. – Nem vagyok későn érő típus, de úgy érzem, harminckét éves korom ellenére nagyon jól ment a játék ebben a szezonban. Elsődleges célunk a bennmaradás volt, ezt sikerült kiharcolni. A meccseinkre általában hét-nyolc ezer néző látogatott ki, persze a rangadókon ennél jóval többen voltak. ” A játékos azt is elmondta, hogy remek a kapcsolat közte és a szintén Brüsszelben focizó Juhász Roland között, aki bajnoki címet ünnepelhetett az Anderlechttel. „Rolanddal egyébként is jóban voltunk, de mióta mindketten Belgiumban játszunk, nagyon szoros barátság alakult ki köztünk, rendszeresen tartjuk egymással a kapcsolatot, mindennap beszélünk telefonon, és hetente többször is találkozunk. Ha tehetjük, egymás meccseire is kimegyünk.” Pető Zoltán szerződése a nyáron jár le, és még nem hoszszabbított csapatával, de jól érzi magát Brüsszelben.

„Még nem tudom, hogyan tovább, mindenesetre nagyon jól érzem itt magam, ráadásul a kisfiam most kezdené az iskolát, a franciával is jól halad, és az itteni fociedzéseket is nagyon szereti. Úgy érzem, a vezetőség is azt akarja, hogy maradjak. Azzal tisztában vagyok, hogy az életkorom miatt nem vagyok a jövő embere, de szerintem még legalább két jó évadot lehúzhatok. A menedzserem, Bognár György tárgyal a hosszabbításról, ha minden jól megy, a hét közepén már sikerül megállapodniuk. A televízióban és az interneten keresztül is követem a magyar bajnokikat, nemcsak az első, hanem a másodosztályt is. Jó lenne egyszer még otthon játszani, de sajnos elég nagy a bizonytalanság, kevés hazai csapatnak biztos a háttere, úgyhogy inkább a maradás mellett döntöttem...”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
6 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
25 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
33 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
34 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik