Janics vissza tudott vágni

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2007.05.14. 17:59
Címkék

A Raab Karcher-kupáért kiírt Világkupa-válogatóversenyen vasárnap is Kovács Katalin és Janics Natasa volt az érdeklődés homlokterében. Sokan még a Kovács győzelmét hozó 500 méteres döntő eseményeit elemezték, de még többen voltak, akik a délelőtti kétszázas finálé esélyeit latolgatták. Felvetődött egy érdekes, szokatlan kérdés is. Lehetséges-e, hogy Kovács odaajándékozza a legrövidebb számot korábbi csapattársának? Akik jól ismerik a remek versenyzőt, azonnal kizárták ezt a verziót. Pedig még helyes is lehetne a gondolatmenet, hiszen az olimpiai bajnok páros tagjainak viszonya Janics távozásával nem romlott meg, s Kovács pontosan tudta, hogy ellenfelének ez az utolsó esélye a Világkupa-kvalifikációra. Kovács meglepően oldott hangulatban készült az újabb csatára, Janics feszültebb, szótlanabb volt.

Amilyen rosszul rajtolt szombaton Janics, olyan jól kezdett most, kétszázon. Győzelméhez kétség sem férhetett, végül egy teljes hajóhosszt vert Kovácsra. „Nem éreztem úgy, hogy nagyon pörögtem volna, de jól sikerült a futam – mondta. – Összeszedettebb voltam. Az ember tanul a hibáiból, én ötszázon nagyon lassan kezdtem. Most nem pánikoltam, szombaton nagyon izgultam a döntő előtt, bátortalan voltam.”

Angyal Zoltán szövetségi kapitány is kizárta az odaajándékozás verziót. „Kati nagyon tudatos versenyző, mindig győzni akar, szó sincs arról, hogy feladta volna a futamot Natasa kedvéért – fejtegette a szakvezető. – A kétszázas táv a kajak-kenuban olyan, mint a százméteres síkfutás az atlétáknál: elég egy rossz rajt, és eldőlt az egész! Kati most nem kezdett jól, ezért vesztett.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik