Nem egy nap az élet

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.05.07. 22:41
Címkék
Bár nagyon visszaesett a bajnokságban az MTK, a kék-fehérek célja továbbra is a második hely kiharcolása, hiszen szeretnének elindulni az UEFA-kupában.

Lehet-e kudarcról beszélni a csupa fiatalokból álló, a második helyen tanyázó csapatnál? Lehet-e pánikot, keserűséget, csalódottságot emlegetni a klubnál, amelyet itthon minden rivális irigyel, hiszen olyan tehetségekkel büszkélkedhet, akik hosszú távon alapozhatják meg a jövőt? Lehet-e most kritizálni az MTK-t?

Kérdések, amelyekre többfajta válasz létezik. Vannak, akik azt mondják, az őszi sikersorozat után, amikor mindenki bajnokesélyesnek kiáltotta ki a kék-fehéreket, illett volna a télen erősíteni, posztra igazolni, megőrizendő a többpontos előnyt. Ebben is van igazság, mert amíg minden rivális új játékosokat szerződtetett, az MTK kerete változatlan maradt. Így vágott neki a tavaszi idénynek, amely már egészen máshogy sikerült, mint az ősz: váratlan vereségek, hullámzó teljesítmény, látványos visszaesés követte egymást. Ám mindezek ellenére is a második helyen tanyázik az MTK, s ha sikerül megőriznie pozícióját, jöhet az UEFA-kupa-szereplés.

De cél-e egyáltalán a nemzetközi porond a Hungária körúton?

„Sportemberek vagyunk, természetesen szeretnénk bajnokságot nyerni – mondta Domonyai László, az MTK klubigazgatója. – Sajnos már kevés esélyünk maradt az aranyéremre, de mindenképpen meg akarjuk őrizni az UEFA-kupa-indulást jelentő második helyet. Az Európai Labdarúgó-szövetségtől annyi pénz folyik be a klubok számlájára, hogy büdzsénket még egy azerbajdzsáni utazás sem terhelné meg. Természetesen van bennünk keserűség a tavaszi gyengébb szereplés miatt, de miután nem egy nap az élet, az MTK-nak hosszú távú küldetése van a magyar futballban. Utánpótlást nevelünk, csiszolatlan gyémántokkal foglalkozunk, a jövőt építjük – méghozzá magyar gyerekekkel. Igazolhattunk volna mi is külföldről, de akkor becsaptuk volna azokat a szülőket, akik idehozták gyerekeiket. Nálunk egyetlen idegenlégiós sem veheti el a helyet saját srácaink elől.”

Domonyai László azt is elmondta, hogy május elsején Garami József szakmai igazgató társaságában Agárdon figyelte a korosztályos csapatok foglalkozását, és már az 1991–1992-es születésű srácok között is óriási tehetségeket láttak.

S ha már Garami József… Az MTK klubigazgatója szerint a szakember hosszú távon dolgozik a Hungária körúton, az ő vezetésével lépnek egyre feljebb, csakis saját nevelésű fiatalokkal. Előbb azonban legyen meg a második hely – s jöhet az UEFAkupa!

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét Fradi-mezben

Labdarúgó NB I
12 perce

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
31 perce

Európai kézilabdaligák: tíz magyar gól Brassóban, nyolc a Plockban

Kézilabda
51 perce

Vívás: „Szeretném szépen zárni a junioréveket” – Papp Zsadány

Utánpótlássport
1 órája

Gyorsasági kamion Eb: Kiss futamot nyert, Európa-bajnok a Révész Racing

Egyéb autó-motor
1 órája

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik