A vendégek örülhettek

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2007.05.04. 23:44
Címkék
A Dunaferr nyerte meg a Fejér megyei csapatok székesfehérvári rangadóját, a női felsőházi rájátszásban. Kovács Péter tanítványai idegenbeli sikerükkel nagy lépést tettek a dobogó felé vezető úton.

Ferling Bernadett átlövésével kezdődött a találkozó, s már ekkor látszott, hogy a dunaújvárosiak válogatott irányítója lehet a csata egyik főszereplője. Sonata Vijunaité hamar egyenlített, sőt Balogh Beatrix góljával a vezetést is átvette a Cornexi, de Ferling gyorsan egyenlített. A Dunaújváros rendkívül határozottan, keményen védekezett, a másik oldalon viszont Ferling szabadon lőtte át a hézagos hazai falat. Továbbra is kemény, küzdelmes volt a mérkőzés, Vura József 7–10-nél időt kért – volt miért, hiszen úgy látszott, szétesik csapata. Használtak az edző szavai, hiszen felzárkóztak a fehérváriak.

A második játékrész is Ferling-bombával indult, majd Mörtel is eredményes volt, és újra jelentőssé vált az újvárosiak előnye. Eredményesebben, szervezettebben, jobban játszott a Dunaferr, csak a nyolcadik percben lőtte első gólját a hazai csapat a szünet után. Ekkor azonban sikerült egy gólra megközelítenie Ferlingéket, sőt Tápai Szabina ki is egyenlített. Balogh Beatrix hetesével vezetett is a házigazda, ám Nagy Ivett gyorsan fordított, majd Borbás Rita növelte a vendégek előnyét. A Cornexi a végén sem adta fel, végig becsülettel harcoltak Vura József játékosai, ám az egyenlítésre már nem volt esélyük.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
1 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
1 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
1 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
2 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
2 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik