Duplázna a Nyíregyháza

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2007.04.25. 09:50
Címkék

A CityLine női NB I Ligában szerdán kezdődik az egyik csapat harmadik győzelméig tartó elődöntő. Az egyik párharcban a Magyar Kupa-döntő résztvevői (Nyíregyháza, Vasas) küzdenek egymással, a másik ágon a címvédő BSE a Gödöllővel találkozik. Az MK-fináléban nyújtott ellenállhatatlan játékuknak köszönhetően a nyírségiek a bajnoki aranyérem első számú várományosai, ráadásul pályaelőnyt élveznek az óbudaiakkal szemben, de nem árt megjegyezni: a Nyíregyháza–Vasas párharcokat – a papírformától függetlenül – immár évek óta a fővárosiak nyerik meg. A tavalyi elődöntőből például 3–0-s összesítéssel jutott tovább a Vasas, pedig akkor is a szabolcsiak játszhattak többet hazai pályán. Az alapszakaszgyőztes BSE március közepéig veretlenül menetelt, azóta viszont négy tétmeccset elbukott (mindannyiszor 3:0-ra), ezért a gödöllőiek esélyesnek érezhetik magukat a Városmajorban is. A közelmúltban bajnoki mérkőzésen és a Magyar Kupa bronzmeccsén is a GRC győzött. A kérdés: képes-e feltámadni a BSE?

Legfrissebb hírek

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
55 perce

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
1 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
1 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
1 órája

Klub-vb: a játékmegszakítás sem zavarta meg a brazilokat, simán nyert a Palmeiras

Klub-vb
1 órája

Klub-vb: Inter Miami–FC Porto

Klub-vb
1 órája

KS-ajánló: zsidóság a magyar futballban – a meccs emberei

Képes Sport
2 órája

Klub-vb: az időjárás közbeszólt, félbeszakadt a Palmeiras–Al-Ahli mérkőzés

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik