Nürnbergi kiütés

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.04.18. 00:25
Címkék

A hősnek most a másodhege dűs szerepe jutott…

Daniel Klewer, a Nürnberg kapusa hiába juttatta szinte egymaga csapatát a Német Kupa elődöntőjébe, a Frankfurt elleni találkozón csak a kispadon kapott helyet.

A nürnbergiek korábban kétszer is szétlövéssel múlták felül akkori riválisukat, és jutottak egy-egy körrel tovább a sorozatban. Daniel Klewer pedig hat, mindent eldöntő tizenegyest hárított – előbb kezdőként az Unterhaching (a hatból négyet ekkor védett ki), majd csereként Huszti Szabolcs együttese ellen. Nem tévedés! A Hannoverrel játszott negyeddöntőben a kapust a hosszabbításban, a mérkőzés 119. percében küldte pályára edzője, Hans Meyer. Ő pedig megtette, amit „megkövetelt a haza”! A lefújást követően társai, mint egy hőst, a vállukon hordozták, de utólag elárulta: kínosan érezte magát emiatt.

Megszokta, hogy az élete állandó harc.

Ezúttal az a feladat jutott neki, hogy az oldalvonal mellől szurkolja ki csapata döntőbe jutását. Jól csinálta: a Nürnberg kiütötte a Frankfurtot, Hans Meyer pedig elgondolkodhat, hogy a fináléban újból a másodhegedűs védjen, vagy elég, ha „csak” becseréli…

Legfrissebb hírek

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
20 perce

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
29 perce

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
31 perce

Szivós Márton a Csupasz pisztolyból idézett, amikor a játékvezetőről kérdezték – videó

Vízilabda
31 perce

Európa első virtuális tékvandóversenyét rendezték Budapesten

Egyéb egyéni
44 perce

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
1 órája

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
1 órája

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik