A középmezőnybe süllyedt a Renault

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.04.18. 00:25
Címkék
A Renault-istálló Fernano Alonso és a Michelin távozása után csak árnyéka tavalyi és tavalyelőtti önmagának. A gyár keresi az okokat, a csapatvezető Flavio Briatore szerint túl későn kezdék el a felkészülést.

A Ferrari és a McLaren az idei szezon két élcsapata, a világbajnoki címekért várhatóan roppant kiélezett csatát vívó gárdákat a BMW követi, és csak a müncheniek mögött tömörülő, zsúfolt csoportban található a világbajnoki címvédő Renault-istálló. Giancarlo Fisichella rutinjának hála a franciák a negyedik helyen állnak a konstruktőrök vb-pontversenyében, de semmivel sem nyújtanak meggyőzőbb teljesítményt a Williamsnél, a Toyotánál vagy a Red Bullnál.

A Renault tavalyelőtt 36, egy éve 42 ponttal állt három futam után a tabella élén, ehhez képest az idén kilenccel szerénykedik a negyedik helyen.

A visszaesés okaként Fernando Alonso távozását és a Michelinről Bridgestone-ra váltást lehet felhozni. A Renault mindenkinél szorosabb kapcsolatot ápolt a Michelinnel, éveken át a francia gumigyár mérnökeivel közösen alakították ki a kocsi felfüggesztését. Ezért a Bridgestone gumikra való átállás során mindenkinél nagyobb nehézségekbe ütközött a világbajnok. A jelenlegi R27-essel talán Alonso sem tudna futamot nyerni, de ha nem hagyja el csapatát, és ott van a tesztidőszakban, esetleg jobban feldolgozta volna az istálló az abroncsváltást. Fisichella nyolcpontos idénykezdése tulajdonképpen nem sokkal rosszabb, mint eddig, 2005-ben 10, 2006ban 14 ponttal állt a negyedik verseny előtt – igaz, mindkétszer nyert egy-egy futamot a szezon elején. Heikki Kovalainen egyetlen pontot szerzett eddig, és bár nem sokkal marad el Fisichellától, sokan azt várták tőle, hogy megveri majd az olaszt.

Erre még várni kell, mint ahogy arra is, hogy a Renault ismét a dobogós helyekért csatázzon. Flavio Briatore csapatfőnök, aki a múlt héten töltötte be 57. életévét, születésnapján kívül mást nem nagyon ünnepelhetett ebben az évadban.

„Nagyot hibáztunk, túl későn kezdtük el a felkészülést – mondta Flavio Briatore. – Három verseny eltelt, és még el sem hagytuk a képzeletbeli kifutópályát. Igazából nem sok mindenben reménykedhetünk, a Formula–1 kegyetlen valóságában nincsenek csodák, nem lehet semmissé tenni az elvesztegetett időt. Talán ez a magyarázata annak, miért nem vagyunk versenyképesek. Most van négy hetünk, valamit visszahozhatunk ezalatt.”

Kovalainen elmondta, biztos benne, hogy a Renault még az idén feltámad, csak arra nem tudta a választ, mikor jön el ennek az ideje.

Legfrissebb hírek

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
7 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
19 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
19 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
22 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
51 perce

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
54 perce

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
55 perce

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik