Lovaglás – végállomás

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2007.04.17. 01:29
Címkék
Balogh Gábor szombati aranya után a vasárnapi női döntőben három szám után Vörös Zsuzsanna révén érett az újabb magyar dobogós helyezés Millfieldben, ám a székesfehérvári olimpiai, világ- és Európa-bajnok számára a lovaglás ismét a búcsút jelentette az éremtől.

A lövészet nem okozott különösebb meglepetést magyar szempontból. Vörös Zsuzsanna szokás szerint az élmezőnyben végzett, megalapozva ezzel az öszszetettbeli éremreményeket. A fiatal Tóth Adrienn is jól bírta a lövészettel járó idegi terheket, ő célzott a magyarok közül a legjobban. Füri Csillának ez a lyukas száma, ez Millfieldben sokszorosan igaz volt, hiszen az utolsó lett ebben a számban.

A vívóteremben mindez a visszájára fordult. Füri gyűjtötte be a legtöbb győzelmet, amivel visszakapaszkodott a középmezőnybe. Tóth Adrienn küszködött a felnőttvívómezőnnyel. Vörös második lett vívásban Füri mögött, és az élre álló brit Mhairi Spence mögött a második helyen várta az úszást, ahol tovább faragott a hátrányából, a lovaglás előtt kevesebb mint egy verőhibányira volt az éllovas Spence-től. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokunk három szám utáni győzelmi esélye alapesetben nyilvánvalónak tűnt volna, de ősz óta lovaglásban balszerencse üldözi az amúgy a legjobb női lovasok közé tartozó Vöröst, rendre a versenyek lóállományának legrosszabb példányait sikerül kihúznia. Így Millfieldben is ez a szám tartogatta számára a legtöbb kockázatot.

A rossz széria nem tört meg, a lovaspálya és a négylábúak ezúttal sem hoztak szerencsét Vörösnek. Mindössze 536 pontot ért el. Tóth Adriennt Balaska Zsolt lovasedző biztonsági okokból nem engedte lovagolni, ugyanis egymást érték a bukások. A végelszámolásnál nem maradt magyar érdekeltség, a futást követően Füri a 24., Vörös a 27., Tóth pedig a 35. helyen fejezte be a Világkupa-viadalt. Győzött a brit Georgina Harland, aki remek lovaglásának és futásának köszönhetően a középmezőnyből tudott nyerni.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
5 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
6 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
6 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
7 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
7 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik