Skandinávok között egy dél-európai

Vágólapra másolva!
2007.04.15. 20:08
A hétfői labdarúgó-mérkőzések közül a Benfica–Braga összecsapás kívánkozik az élre. A házigazda jelenleg a 3. helyen áll, tizenöt ponttal előzi meg a látogatóját, a bajnokságban otthon még veretlen, 9 győzelme mellett a Portóval és a Boavistával ikszelt. A lisszaboniak csütörtökön UEFA-kupa-visszavágón fogadták az Espanyolt, de hiába volt a kinti bíztató 3–2-es vereség, csak gól nélküli döntetlenre voltak képesek, ezért búcsúzniuk kellett a sorozattól. A jelenleg az 5. helyen álló Braga is UEFA-kupa-résztvevő volt, de egy körrel hamarabb, a nyolcad döntőben esett ki. Ezt követően három tétmeccsen is győzött zsinórban a gárda, ám legutóbb otthon adta meg magát a Sportingnak. A két együttes legutóbbi tíz lisszaboni párbaja határozott hazai fölényt mutat, a Benfica 19–6-os gólkülönbséggel – mérkőzésenként két és félszeres átlag – négy döntetlen mellett hatszor felülkerekedett.

A skandináv meccsek túlnyomó többségét a svéd találkozók adják, 3 élvonalbeli ütközet mellett ugyanannyi másodosztályú csata került a tétlapra. A Djurgarden (tavaly 6. volt)–Halmstad (11.) mérkőzés legutóbb 2–1-es hazai sikerrel zárult, a 4–1–2-es mérleg is a pályaválasztó mellett szól. Az FF Malmö (7.)–GAIS (10.) összecsapás tavaly 1–0-ra végződött, ez volt a két egylet egyetlen randevúja a legutóbb 10 évben. A Helsingborg (4.)–Gefle (9.) összecsapás az előző évben 2–0-s hazai sikert hozott, az utóbbi évek mérlege mellett az is a Helsingborg esélyét mutatja, hogy tavaly a kupában idegenben is legyőzte a Geflét 2–0-ra.

A most rajtoló második vonal csatái közül a Landskrona (5.) az Enköpinget fogadja, amely a harmadik vonalból lépett eggyel feljebb. Ebben a szereposztásban 2003-ban találkoztak legutóbb, akkor a pályaválasztó 3–1-re győzött. A közelmúlt eredményei alapján a Norrköping (4.)–Atvidaberg (12.) mérkőzésen is a pályaválasztó sikere valószínű, a 2–1–1-es mérleg mellett a tavalyi 4–1 miatt is. Jóval kiegyenlítettebbnek tűnik a Sundswall (8.)–Mjällby párharc. A résztvevők a közelmúltban csak tavaly mérték össze az erejüket, akkor 2–2-re véágeztek.

A skandináv választékot a norvég Brann–Strömgodset mérkőzés teszi teljessé. A házigazda tavaly ezüstérmet nyert, míg a látogató ezúttal újonc a legjobbak között. Mindketten győzelemmel kezdték a sorozatot, a bergeniek a Stabaek otthonából vitték haza a három pontot, míg az újonc az Odd Grenland ellen tartotta azt otthon. Legutóbb 2003-ban, kupameccsen találkoztak legutóbb ebben a felállásban, az az összecsapás a házigazda sikerét hozta, de a legutóbbi tíz év bajnoki mérlege (3–1–1) is mellette szól
Legfrissebb hírek

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
15 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
16 órája

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27
Ezek is érdekelhetik